Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Harmadik rész

ségű fogak kecsesen szabályos íve alaktalan, .csorba, véres babbal borított, sajgó sebbé változzék? És a teste, az örökké szappanszagú, ruganyosan sima teste vajon hány rúgás után szűnt meg utolsókat vonaglani? ... De hiszen imár nsm is volt teste, harmincnyolc kiló volt. Nem, erre nem szabad gondolnia többé, úgy kell megőriznie, ahogyan utoljára látta, mosolyogva és merészen, és... ó, Irma...) — Sokáig kínozták? Az asszony habozva pillantott rá, az ajka megrándult, a szó nehezen formálódott rajta. Aztán lehorgasztotta a fejét. — Nem — .moindta szárazon. S hogy a szónak több hitele legyen, .hozzátette: — Az orvosnő, a munkaszolgálatos német orvosnő többet szenvedett. Azt valósággal cafatokra tépték. De erről ne beszéljünk többet, jó? ... Nagyon kevesen jöttünk vissza onnan — sóhajtott fel. — A mi barakkunkból négyen maradtunk életben. Illetve dehogy maradtunk — nevetett fel kurta, kísértetiesen keserű kacagással. — Hiszen mi is halottak vagyunk. Hazajáró kísértetek. Áprilisban szabadultunk fel, és most újra .március van. (Mikor felszabadultunk, voltaképpen már mi is halottak voltunk. És ez nem is volt rossz, hiszen mindössze ennyit akartunk. Megélni a szabadságot és meghalni. Mert ágyban és orvos keze között meghalni mégiscsak jobb, mint vasalt csizma alatt és gázban elpusztulni. De aztán mégis visszajöttünk. Vissza az életbe, kísérteni. Hogy elmondhassuk azt, ami történt. És hogy az, ami történt, ne történhessen meg még egyszer. Erre gondoltam szüntelenül, mikor a kórházban hónapról hónapra és szívdobbanásról szívdobbanásra visszaloptam magam az életbe. Hogy vissza kell jönnöm, és beszélnem kell magával. Magukkal, akik túlélték. Mert mi nem éltük túl, mi halottak vagyunk. De maguk élnek, maguk azóta már építettek is. Sokat építettek egy év alatt. És még rengeteget kell építeniük. ARBEIT MACHT FREI, ez állt a táborunk bejárata fölött. Arbeit macht frei... Érti ezt, Széles elvtárs? A munkát és az embert meggyalázták. És maguknak most újjá kell építeniük mindent. A munkát és az embert is. Mi, holtak majd őrködünk, hogy jól csinálják-e. Isten vele ... 480