Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Harmadik rész

losan nem vagyok itthon, érted?! Nem vagyok egyedül — tette hozzá most már leplezetlenül fenyegető hangon —, és mi tudunk vigyázni egymásra! És magunkra is! — A keze közben mintegy öntudatlanul a nadrágja hátsó zsebe felé siklott, és a mérnök akaratlanul is elmosolyodott. — Nincs mitől tartanod — mondta. — Már ami engem illet. A kémdrámáidból azonban hagyj ki. Mikor az ünnepek utáni első reggel bement a hivatalba, az asszony már ott volt. — Erzsike — állt meg a háta mögött —, szeretném megköszönni a figyelmét... — Micsoda figyelmet? — fordult hátra az asszony meglepetten, de mikor meglátta a mérnök zavarát, eszébe jutott: — Ne nekem köszönje, anyu küldte. — A gyerek mamikát mondott — makacskodott a mérnök. — Mamika nagymama, én anyu vagyok — magyarázta az asszony mosolyogva. Nemcsak a szája gyönyörű, a fogai is, állapította meg magában a mérnök tárgyilagosan, és aznap még kétszer benyitott hozzá. Este újra meglátogatta a barátja, de a terveket és Verát szóba sem hozta. A kalandjairól mesélt, amelyeket átélt, és amelyeket nem élt át — ezt a mérnök pontosan kiérezte az események hátteréből, de ezek is mulatságosak voltak, néha lebilincselők is; mindenesetre hangulatos és kedves estét töltöttek együtt. Annál is inkább, mert a látogató nem jött üres kézzel, s mikor éjfél után eltávozott, a mérnök bosszús restelkedéssel vette észre, hogy az asztalon fél tucat angol konzerv hever, ugyanannyi csomag amerikai cigaretta s egy üveg holland gin. A barát ezután napokig nem mutatkozott. Szilvesztereste a mérnök sokáig habozott, aztán gondosan megberetválkozott, felmarkolt négy doboz konzervet, és becsengetett a földszinti lakásba. A kislány nyitott ajtót, 474