Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Harmadik rész

a tekintete, hogy. szinte fájt. „Nem lehet. Most már nem lehet. Nem akarok az oroszok kezébe 'kerülini. Neon akarok kolhozasszony lenni. Nem, ne vitatkozzunk! — emelte fel a kezét. — Hideg van. Gyerünk be. Mind a ketten tüdőgyulladást kaptunk. Itt most nem szabad megbetegedni. Holnap majd józanul, okosan megbeszélünk .mindent." Tiltakozni akart, de az asszony könnyedén megcsókolta, és besietett, ö azonban kint maradt. Már nem érezte a hideget sem, csak állt a fagyos holdfényben, és várt. Érezte", hogy valahonnan szörnyű veszély leskelődik rá, gonosz és alattomos veszély fenyegeti az együtt töltött öt évüket, az otthon hagyott, puha kis fészküket, az egész életüket. Fél órája állhatott ott, mikor meglátta a főhadnagyot. Az asszonyok barakkjából léphetett ki, néhány lépésnyire a csűrtől megállt, várakozott. Aztán megfordult, fülelt. Ö a csűr háta mögül nem hallhatta az úton közelgő lépteket, de a főhadnagy, onnan, ahol állt, meghallotta. Aztán már ő is megpillantotta a közeledő alakot. Vera volt. Görnyedten, botorkálva közeledett a főhadnagy felé, olyan szenvedő testtartással, mintha belső fájdalmi volnának. De mikor odaért a főhadnagyhoz, kiegyenesedett, zsebre dugott kézzel állt meg előtte, s mikor a főhadnagy belé akart karolni, hevesen elrántotta magát. Vitatkozni kezdtek. Az asszony hangja időnként úgy felcsattant, hogy ha néhány méterrel közelebb lett volna hozzájuk, megérthette volna a szavait. Aztán a főihadnagy váratlanul előrehajolt, megragadta Vera két csuklóját, és a felsőteste, feje nyomatékos mozdulataiból látni lehetett, amint férfias hangbúgatással, gyöngéd és határozott, katonatiszti ékesszólással igyekszik lecsendesíteni és meggyőzni az asszonyt. Aljas gazember, villant át az agyán, és ökölbe szoruló kézzel, fellobbanó indulattal megindult feléjük. De már elkésett. Az asszony váratlanul összetört, és megtántorodó mozdulattal a férfi melléhez dőlt. A főhadnagy magasra vetett állal emelte föl a fejét az asszony didergő, kis alakja fölött, aztán mindkét karjával magához ölelte, és óvatosan csókolgatni kezdte a haját, a nyakát, az arcát. Mindössze fél percig állhattak így, aztán az assszony kibontakozott a kar465