Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Harmadik rész

mégis az épület élőit végighúzódó sétány közeli padjához vezette, ahol a lány végre megnyugodott. — Kedves, kedves Tivadar — suttogta a könnyein keresztül, s mert Tivadar nem válaszolt, nagyot sóhajtott. — Meséljen valamit magáról — kérte csendesen. — Tanít? — Tegnapig a városi milícia tagja voltam. De tegnap délután felszólítottak, kérjem az elbocsátásomat. — Miért? Tivadar vállat vont. — Mi, magyarok mostanában nem valami nagy becsben állunk a fegyveres erők kötelékeiben. Kedves bátyja és a többiek alaposan eljátszották a hitelünket ebben az országban. Ezt ne vegye, kérem, sértésnek, csupán egyszerű megállapításnak. De Hajnal nem sértődött meg. — Lehet, hogy igaza van — mondta egyszerűen. — De maga nem tartott a bátyámmal. Maga a másik oldalon állt. Hát akkor miért? — Drága szívem, mikor a maga kedves bátyja meg a többiek felhajtották és elejtették a legendás turáni vadat, én is ettem a húsából. Pézsmaszaga volt, és már akkor sem ízlett valami nagyon: a tomporára Hitler bélyegzőjét verték, és a zsigerein undorító .férgek lakmároztak. De most a levét is hörpölni kell. Fizetni kell — magyarázta, mikor látta, hogy a lány nagy szemeket mereszt rá. — És miután a kedves bátyja, amint az imént értesültem, nem hajlandó fizetni, az adósság törlesztése, mint mindig, most is másokra marad. De ezt maga nem értheti.. . —De értem — csattant fel a lány hevesen. — Azóta én is megértettem. Tivadar — suttogta lázasan —, én nem tudom, mennyire gyűlöli maga a németeket, de én rettenetesen, érti... rettenetesen gyűlölöm őket! ... — Én nem a németeket gyűlölöm, én a fasizmust gyűlölöm — rázta meg a fejét, de a lány nem hallgatott rá. — Tudja, mit tettek velem — hadarta szenvedélyesen —, mikor evakuáltunk? Igaza van: ez is a bátyám bűne volt. Németországban egyszer két hétig álltunk egy helyben. SS-katonák vigyáztak ránk. Akkor azt hittük, a biztonságunk fr,

1ett örködnek. De később rájöttünk, hogy nem fe458