Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Harmadik rész

vesen és szemlátomást gyakorlatlanul szívják az erős, csípős ifüstöt, ezeknek gyors mozdulattal kirántotta a szájukból a cigarettát, földhöz vágta, rátaposott. Kísérőszövegképpen megeresztett egy ízes orosz káromkodást, aztán előrántotta a noteszét, és sorra beleírta valamennyiük címét. Sohasem látták többé. De ő volt az első orosz katona. Szovjet katona. .Ezt azonban nem mesélte el Szélesnek, ez valahol belül volt, erről csak olyankor szoktak 'beszélni, 'hogyha valahol összeverődtek, ők nyolcan, akik akkor együtt botorkáltak végig a városon, és csak amikor az ujjongó utcákat és a szovjet katonákkal ölelkező embercsoportokat maguk mögött Ihagyva, újra kiértek a külvárosba, akkor jutott eszükbe, 'hogy nem tudják, ihova mennek, hogy nem a családjuk, az otthonuk felé bandukolnak, mert bár az otthon és a család már bennük élt, megvalósult valami volt, és gondolatban már mindannyian szavaikat suttogtak és mondatokat szövegeztek, amelyeket a küszöbön el fognak kiáltani, egyelőre nem bírtak elszakadni egymástól. Együvé tartoztak. De erről sem beszélt Szélesnek. Igaz, Széles sem kérdezte: ezekben a napokban természetes volt, hogy az emberek egyszerre feltűnnek valahonnan, s mindnyájuknak rengeteg, részleteikben eltérő és részleteikben megegyező mondanivalójuk akad arról, ahonnan feltűntek. Mint ahogy az is természetes volt, hogy sokan már nem tűnnek fel soha többé sehonnan sem. Ez a tény milliók számára kínt és könnyeket jelentett, de kín és könnyek ellenére is tény maradt. Széles nem is faggatta ezek felől a dolgok felől; egészen mást kérdezett: — Mért van maga itt? — nézett fürkészően Tivadar arcába. — Ne értsen félre — tette íhozzá sietve —, természetesen nagyon örülök, hogy látom, és hogy itt látom — intett a vörös karszalagra —, de az iskolában már megkezdődött a tanítás. Miért nincs ott? Nem adta be a kérvényét? — Beadtam. A monsignore tulajdon kezébe. Monsignore Tobal intézi az iskolaügyeket — magyarázta, de Széles türelmetlenül legyintett: — Tudom. És? 453