Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Harmadik rész

sejtelmes fuvallatok borzolgatják az élő sövény bokrait. Tavasz van! Az első szabad tavasz ... — Most már a munka is könnyebben megy majd! — kiáltott fel felszabadultan, de mert látta, hogy a főmérnök csodálkozva pillant rá, gyorsan megkérdezte: — Hogy állnak, főmérnök úr? — Este elhozták az alkatrészeket Eperjesről. Szeminov, vagy hogy hívják, állta a szavát. — Szemjonov. — Szemjonov. Két teherautót adott. Este tízkor futottak be. Az emberek azóta már biztosan dolgoznak is. — Hányan vannak most? — A régi tizennégy. A szerelésnél. Kint nyolcan dolgoznak. Nézzük meg. Az udvaron már valóban ott tanakodtak az emberek, vitatkozva nézegették a súlyos öntvényeket, leguggoltak, megkopogtatták a hosszú acélcsövek vastag falát, hümmögtek. Ketten már szerszámmal a kezükben ácsorogtak a műhely nyitott ajtajában, odabent pedig valaki ingujjban, lehajtott fejjel görnyedt az egyik esztergapad fölött. Szélesnek feltűnt, hogy az ember nyakkendőt visel. Közelebb lépett. Akkor ismert rá a férfi élesen kirajzolódó, szabályos profiljára, simára fésült fekete hajára. No lám, gondolta elégedetten. Talán nem is olyan rossz fiú . .. Evakuált, hát . evakuált. Fő, hogy most dolgozik. Szerette volna, ha csalódik, ha alaptalan lenne a bizalmatlansága ezzel a férfival szemben: nem tagadhatta maga előtt, hogy rokonszenvesnek tartja. Rokonszenves a kimért szolgálatkészsége, a munkabírása, az, hogy nem játszotta a buzgó baloldalit, nem kereste a munkások kegyeit, mint az osztályából származók közül annyian tették ezekben a napokban. Hűvösen, szótlanul dolgozott, együtt a többiekkel, egy perccel sem tovább, de egy perccel sem kevesebbe*. — Ez mindig így dolgozik? — kérdezte Széles, mikor beléptek az irodába. — ígyA válasz valahogy túlságosan kurta volt, nem tetszett neki. — Valami baj van vele? 444