Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

Megindultak találomra a vaksötét városban, a leheletfagyasztó hidegben, maguk sem tudják, merre. Elhagyatott telken bandukolnak át, romok között járnak, váratlanul zsákutcába kerülnek. Emeletes ház tornyosul előttük, a kertben kutya ugat, az egyik földszinti ablak sötét hátteréből kendőbe burkolózott nő hajlik iki az utca felé. Zseblámpa fénye villan a szemükbe, aztán nyugodt, Ihalk, kellemes női •hang szólal meg, magyarul: — Hol járnak erre, magyar katonák? — Az állomás felől jövürik — mondja Tivadar meglepetten, bizonytalanul, és a karjával tétova mozdulatot ír le a levegőben. A nő halkan felkacag. — Nem érezték jól magukat az állomáson? — kérdi, és Tivadar úgy érzi, mintha a hangjából gúny csendülne ki. — Bizony, bizony — folytatja a inő —, az állomáson nem a legjobb ilyenkor. Nem akarnak bejönni? — kérdi aztán még egyre az előbbi, enylhén kötekedő hangon. — Régen beszéltem már magyarokkal. Tivadar határozatlanul mozdul, tanácsot kérőén néz a szakaszvezető felé. A sötétben is látja, hogy a szakaszvezető arca is zavart és határozatlan. De az asszony elérti a habozást, újra felkacag: — Nyugodtan bej-ölhetnek, ,nem harapom le az orrukat. És ez nem nyilvánosiház. attól se féljenek. Ahhoz ,már egy kicsit öreg vagyok. Tivadar nem hisz neki: az asszony hangja fiatalos. Mindenesetre elszántan megindul a bejárat felé, a szakaszvezető szótlanul követi. Mikor belépnek a szobába, az asszony beteszi az ablakot, gyufa sercen, gyertyát gyújt. Valóban nem egészen fiatal már: túl lehet a negyvenen, de az arca szabályos és vonzó. Nagyon nyugodt, okos arc. — Nincs villanyunk — int a gyertyára, és magyarázóan teszi hozzá: — Itt már jó néhányszor megfordult a front. — Itt már harcok voltak? — néz rá Tivadar értetlenül. — Hogyne — villan fel az asszony szeme. — A partizánok szorongatják a németeket. Nem vették észre az állomáson? Jöjjenek ki a konyhába, főzök teát. A konyhában petróleumlámpa ég, a tűzhely felől barátságos meleg árad. Nagy konyha: homályba borult hátsó fala 420