Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

ga tiszteletére — villanyozta fel a lány boldog izgatottsága. — Előbb azonban koccintunk. — Becsípünk. — Nem baj. És rjiost gyerünk! Megeszünk mindent, aztán átbeszélgetjük az éjszakát. Még úgysem beszélgethettem magával soha tíz percig nyugodtan. Rajta! Mi ez? — Kolbász. Hideg sertéssült. Befőtt. — Jól élnek Juszufék. Szombathelyen már hetek óta nincs hús. — Itt sincs. Juszuf a németektől zsarolja. iNem tudja? Hadiüzem vagyunk, a németek az üzemet zsarolják, Juszuf meg őket. — Jól teszi. Igyunk az egészségére. — Koccintottak, aztán újra evéshez láttak. De Judit kezéből egyszerre csörrenve hullt ki a Villa. Tivadar összerezzent. — Min nevet? — Azon, hogy úgy eszünk, mintha napok óta éheznék. — Hát én nem is ettem valami túl sokat az elmúlt napokban. — Én sem. De most nem bírok többet. — Nem baj. Akkor kénytelenek leszünk majd még egy szer enni. Még sok van itt. — Reggelizni is fogunk. — Reggelire ikávét főzünk. — Teát. — Kávét. — Teát. — Jó, teát — hagyta rá Tivadar békülékenyen, és cigarettát vett elő. Ebben a pillanatban szólaltak meg a szirénák. Judit felugrott. Tanácstalanul fordult az ajtó felé. — És most? Nem mehetünk le az óvóhelyre. Igazoltathatnak. — Nem is megyünk. Egyáltalán nem megyünk le. Leoltjuk a villanyt, kinyitjuk a kályhaajtót, és ;itt maradunk. Itt jó. — És ha bezörgetnek? — Nem nyitunk ajtót. Nem vagyunk itthon. 404