Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

„Mi a fene? Talán ő is a Rott-hadsereget várja?" „Senkit sem vár. Szarvas előbb tudta, hogy ezt a háborút Hitlerek elvesztették, mint mi. Szarvas is kint volt a Donkanyarnál." „Hát akkor? Azt hiszi, hogy vele majd különbékét kötnek?" „Ne csapkodd az asztalt. Ide figyelj!" Szarvas valóban odapillantott, de csak tisztelgett a dákóval, és újra az asztal fölé hajolt. „Szóval?" „Mit szóval? Mi a fenét akarsz?" „Ne izgulj. Nem fejezted be. Szarvas ..." „Szarvas már a második világháborút undorodja végig. Azt mondta, neki ennyi elég. A második békét nem óhajtja megélni. Mielőtt fogságba ©sine, főbe lövi magát." „És te talán ezt a hősi gesztust szeretnéd utánozni, mi?" „Eredj a pocsolyába. Nem lövöm főbe magam. Megpróbálok hazalőgni. És imost már hagyjál békén." „Várj. Csak még valamit magyarázz meg nekem. Egyet nem értek. Nem akarom a Táncsics Kört előráncigálni, ahol annak idején másképp beszéltél, a Műhelyt sem akarom firtatni, mert ott is elég nagy legény voltál, csak egyet mondj meg nekem. Ha most ilyen úri elszigeteltség mögé bástyázod magad, aikkor eddig mi a fenének játszottad a jó fiút? Kirúgattad magad az állásodból — jó. Ehhez nem kellett különösebb lelki elszántság, anélkül is kirúgtak volna ..." „Ne kezdd Ádámnál és Évánál." „Már megyek is tovább. Odakint azzal a Kóréval meg Bakóval bratyiztál, szóval két kommunistával." „Ez is stimmel." „Jó. Ha nem csalódom, már akkor is átlóghattál volna, ha nagyon akarod." „Stimmel. Nem akartam." „Jó. A végén mégis a káhára kerültél, megint csak egy földalatti üggyel kapcsolatban." „Amelyhez semmi közöm sem volt." „De falaztál nekik!" 390