Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

Amint ott állt előtte kiegyenesedve, teljes sugárzó szépségében, olyan volt, mint a népi mítoszok mesebeli, gyönyörű ősasszonya, és Tivadar elszégyellte magát. A lány meghaladta a száznyolcvan centit, nehéz volt így állva a szemébe nézni. Megfogta a kezét, odahúzta a lóoához. — Iboly, mondanom kell magának valamit — mondta csendesen. — Ha megjövök Pestről, talán magammal hozom a menyasszonyomat is. — A lány nem mozdult, a kezét sem húzta el. Csak sokára szólalt meg. — Akkor hát majd ezentúl vele nézi a csillagokat. — Ismét sokáig hallgattak, aztán lassan Tivadar vállára hajtotta a fejét. — Ne higgye, hogy én olyan buta lány vagyok, nem hittem én soha, hogy maga meg én ... Csak hát... jó volt itt üldögélni magával. Szépen tudott szólni hozzám. Nem rohant nekem, mint a többiök szokták. Hát aztán megszerettem ... Tivadarnak elszorult a torka, nem bírt szólni, lehajolt, és a lány kezére szorította az arcát. — Mit csinál? — rezzent össze a lány. És mert a váratlan és szokatlan gyöngédség megzavarta, fölállt. — Mondja, mért nem szólt eddig soha, hogy menyasszonya van? Mért titkolta? Hiszen, ha akarta volna, úgyis megkaphatott volna ... Volt már nekem szeretőm ... Tavaly esett el. Pedig elvett volna. Magának el sem kellett volna engem vennie. Maga úr. Én zsellérlány vagyok. Annak is árva. Most már ömlött belőle a keserűség, már arra sem figyelt, hogy Tivadar újra az arcához szorítja a kezét, amelynek kútvíz- és szagosszappan-illata volt, de a ibőre érdes, s a tenyere -kemény fogású. Csak arra ocsúdott fel, mikor Tivadar lecsúszott a lába elé, és az ölébe hajtotta a fejét. Nagyot sóhajtott, elhallgatott. Aztán Tivadar fejére tette a kezét, úgy mondta halkan, fájdalmas kis mosollyal: — Most aztán bújik, ugye? Mint a rossz gyerek ... No keljen föl... Nem haragszom ... Hiszen mindennek talán csak ez a gyalázatos háború az oka ... Olyanok az emberek, mintha részegek volnának. Én is olyan voltam, mikor megtudtam, hogy az enyém elesett. De most már... mindegy. Majd csak vége lesz egyszer, és akkor majd megnyug386