Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

más tervei voltak vele: úgy vélte, elérkezett az idő, hogy vallomásra és nyilatkozatra bírja, és e célból ma a szokottnál is gyakrabban és melegebben simított végig beszélgetés közben Tivadar kezén, sőt egy alkalommal, teatöltés közben, óvatosan, de határozottan a keblét is hozzászorította Tivadar nyakához. Tivadar azonban sohasem beszélt neki Juditról, s így a postáskisasszony nem tudhatta, mi rejlik a pesti út mögött. Ám magában gyorsan kiszámította, hogy a pesti távollét csak megerősítheti egy fiatal katona szívében az ébredező vonzalmat, s hogy emellett némi gyakorlati jellege is legyen a dolognak, mindössze csak ennyit mondott: — Tudja mit? Ha már úgyis Pestre megy, hozzon nekem Pestről valamit. Adok pénzt. — És mi legyen az a valami? —• kérdezte készségesen. — Akármit — csodálkozott rá a hölgy kerek szemmel. — Mindegy. Valamit. Ami megéri. Most Tivadaron volt a csodálkozás sora, de aztán eszébe jutottak a sertéseiket öldöső és elásó parasztok, és úgy vélte, ebben a pillanatban értette meg a magántulajdon és a magántulajdon körül csoportosuló osztályok lelkét, fogalmát és tragédiáját. Felállt. — Már megy? — sóhajtotta a hölgy csalódottan, mert erre a délutánra titokban még egy szemérmes, bár kiadós csók is programba volt véve, de ehhez most már nem volt meg a kellő háttér és a szükséges hangulat. Ám szeme előtt hirtelen pesti csipkék és selymek lebbentek el, s ezért megbékélve csak ennyit mondott: — De aztán ne feledkezzék meg az ígéretéről, hozzon ám valamit. — Hozok — ígérte Tivadar ünnepélyesen. — Ami megéri. — Ami megéri — bólintott rá romantikusan a postáskisasszony, és a kiskapuig kísérte Tivadart. Okulva a tapasztaltakon, Ibolyhoz már kérdéssel állított be: — Mit hozzak magának Pestről? Holnap utazom. — Mit? — nyitotta tágra a szemét a lány, aztán elmosolyodott. — Hát magát, kedves. Magát hozza vissza egészségesen, hogy tovább néizJhessük a csillagokat. 385