Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

én nem hagyhatom itt az ezredet, meghálálom neked, édes fiam ... Tivadar agyáhan vadul keringőztek a gondolatok. Végre sikerült elcsípnie az egyiket, és nyugalmat erőszakolva magára, készségesen mondta: — Nagyon szívesen, alezredes úr! — Aztán zavart szerénységgel tette hozzá: — Magam is aggódom a menyasszonyom miatt, de hát... — No látod, édes.fiam — csapott rá az alezeredes kitörő örömmel, és miután most már sorstársának érezte Tivadart, bizalmába fogadta: — Tudod, itt már úgysem soká tarthatjuk magunkat, szeretném az asszonyt átmenteni Ausztriába, talán sikerül együtt maradnunk, majd ha... majd ha ... de hiszen tudod már ... Tivadar tudta már. — Hiszen ha én is megtehetném — suttogta képmutató számítással. Az öregúr nyomban beugrott: — És már mért ne tehetnód? Ki a menyasszonyod? Úgy értem — hallgatott el zavartan, de Tivadar most már elemében volt: — Balogh lány, ikiákéri nemes Balogh Júlia. Az apja főispán volt a Csallóközben. Két éve halt meg, a menyeszszonyom azóta Pesten él... — Hozd el őt is, édes fiam — tenyerelt a vállára az öregúr ujjongva. — Legalább nem lesz egyedül szegény kis asszonykám. Tudod, az asszonykám, hm, izé, fiatalabb, sokkal fiatalabb nálam. No eredj, fiam; nyílt paranccsal utazol, a biztonság kedvéért két hétre állítom ki. Kapsz egy másik papírt is az asszony meg a húga számára, hehe, a menyasszonyod lesz az asszonyom ihúga, jó lesz, édes fiam? Na menj, édes fiam, menj át a németekhez, keresd ezt az izét, ide írtam fel a nevét, Windischnek hívják, Unteroffizier Windisch. Reggel öt órakor akar indulni, beszéld meg vele ... Tivadar csak délutánra tért magához, mikor ott ült a postáskisasszony lefüggönyözött szobájában, és a teáját kavargatta. A postáskisasszony nem nagyon örült, mikor Tivadar elmondta, hogy Pestre utazik, mert neki egészen 384