Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

— Én Is vihetek, zászlós úr? — állt elébe az októberi napsütéstől szikrázó, aranyszínű hajkoronájával, kissé féloldalt tartott fejjel. Acélszürke szeméből annyii bizalom áradt Tivadarra, hogy az elnevette magát: — Akár az egészet, aranyos! Igaz, hogy nem az enyém, de rá se hederítsen. A lány elbiggyesztette az ajkát, hogy kivillantak nedves, egészséges fogai, aztán tanácstalanul körülnézett. Az emberek teli üvegekkel, kannákkal robogtak el mellette, mások üres bádogdobozokkal térdeltek a tartály nyitott csapja előtt, de az önellátásnak ez a módja szemlátomást nem felelt meg Ibolynak. Végre megpillantotta a gép törött szárnyához támaszkodó német katonát, akit őrnek állítottak oda, és aki sötét egykedvűséggel nézte a birodalmi üzemanyag csöppet sem ikatonai célokra való eltulajdonítását, legföljebb olyankor bökött gépiesen a sapkája felé, ha valamelyik nagylelkű önellátó egy-egy tojást, papíiha göngyölt darabka kolbászt csúsztatott a kezébe. Iboly elébe lépett: — Vihetek? — ikérdezte komolyan, tisztességtudóan. — Ebből — intett a gép felé — vihetek? Osak két litert. Kétliteres a kancsóm, nézze. A német értetlenül bámult vissza rá, elmosolyodott, megcsóválta a fejét. Tivadar közelebb lépett. — Was will die Klane? — kérdezte a német hamisítatlan bécsi dialektusban. — Sie möchte auch etwas Benzin haben — tolmácsolta Tivadar. — Benzin? — csodálkozott el a német a fölösleges kérésen, aztán végignézett a lányon, és felvillanyozva kapott a korsó után: — Abba gewiss! Sie ist ja sehr schön! Ja, hübsch ist sie, das ist sie! Bitte! — töltötte meg saját kezűleg a kancsót, és udvarias vigyorral nagyot tisztelgett. — Hitler wird das Benzin kaum mehr brauchen können — súgta oda még bizalmas kacsintással —, wir sind kaputt! — Tivadar meglepetten nézett körül, nem hallja-e más is a megváltozott német katonaszellemnek e spontán megnyilvánulását, de a német, aki észrevette Tivadar meghökkenését, fölényesen le373