Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

iá kislány megtöltötte a magával hozott kannát, a postásikis­asszony szükségesnek érezte, íhogy néhány mentegetőző szót ejtsen Tivadar felé: — Oly nehéz mostanában a központtól kierőszakolni vala­mit — közölte halkan és 'bizalmasan —, már legalább tíz­szer felszólítottam őket, hogy küldjenek ki petróleumot vagy benzint, de a fülük botját sem mozgatják. Kénytelen vagyok én is beállni a sorba — intett maga köré széles, kicsit megvető, kicsit felháborodott mozdulattal. A hangja mély volt, kicsit rekedt, a kacagása tudatosan ingerlő, és Tivadar bemutatkozott. — Ö, én látásból már régen ismerem magát — nyújtotta szép kezét a postáskisasszony —, ugye maga a község kato­nai parancsnoka? Tiltakozni próbált, de a postáskisasszony nem hagyott rá időt, s Tivadar gyors egymásutánban megtudta, hogy a pos­táskisasszony már két éve első osztályú postamester, hogy — ugye nem találja ki — már huszonnyolc éves, hogy már régen áthelyeztethette volna magát Pestre, do Szombat­helyre mindenesetre, hogy a faluban nincs egyetlen ember sem, akivel érdemes lenne szóba állni, kivéve a grófnőt, a fiatal grófnőt természetesen, aki a postáskisasszony leg­jobb barátnője, sajnos már nem mutathatja be, mert a gró­fék másnap elköltöznek, egyelőre Ausztriáiba mennek, ott várják ki a háború végét, hogy a'hátaslovaikat nem viszik magukkal, hogy a parkban remekül lehet lovagolni, hogy a postáskisasszony szenvedélyesen lovagol, és ha Tivadar óhajtja, szívesen rendelkezésére bocsátja bármelyik lovat, mert a grófnő szabad kezet engedett neki a hátaslovak ügyé­ben, sőt még hálás is lesz érte (majd ha visszatér Ausztriá­ból), ha a lovait — négy darab van — néha kicsit nyereg alá fogják, és hogy a postáskisasszony nagyon örül, hogy alkalma van Tivadarral megismerkedni, és szívesen látja valamelyik délután — a'kár mindjárt ma is — teára. Iboly pontosan akkor érkezett, mikor a postáskiasszony a teli kannát cipelő kis cselédlány kíséretében elbúcsúzott Ti­vadartól, amiből arra az egyszerű következtetésre jutott, hogy a benzinnel bizonyára Tivadar rendelkezik. 372

Next

/
Thumbnails
Contents