Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

A vita rendszerint azzal kezdődött, hogy mikor ott üldögéltek a hűvösödő estéken a kis parasztiház konyhájában (Szarvas főhadnagy ilyenkor gáláns kalandok után járkált), ahol a gazda könyörületessége folytán Vaszilijnak is jutott egy zug, a ruszin elgondolkozva nyomkodta a béna bokáját, aztán felcsillanó szemmel nagyot sóhajtott: — Ha majd bejönnek ruszkik, mehetek vissza falumba, megyek megint korhazba ... Eldobom mankót. Megyek ruszki korhazba. Ha bejönnek — és ez volt az a pont, ahol a volt főhadnagy fel szokott hördülni: — Ha majd bejönnek, jól felkötnek, te bornyu. — Mi,néL felakasztanak? — kapta fel a fejét a ruszin sértődötten. — Minek felakasztanak? Még te kérdezel? Mit csináltál nekik haboruba, mi? Te vadgyisznó. — Mit csinaltam nekik? Haboru volt, vagy nem volt hahó ru? Én tehettem rula? — Ne arrul te beszélj most — feddte meg a főhadnagy szigorúan. — Azt mondd meg te nekünk, mért te kaptad érmeket? A ruszin vállat vont, de aztán felcsillant a szeme: — Mért kaptam? Voltam jó katona. Tankot kilüttem nekik. Aztán kézigranattal még kettőt. Kúsztam, feküdtem, felugrottam. Ez volt nekem tudományom. Főhadnagy mindig mondta, ha gyüttek tankok: „Menjen Vaszilij, ez a maga dolga." Senki ugy nem tudta, mint én. Pedig semmi sem nem volt, csak annyi volt, hogy én nem filtern. Többiek voltak gyavak, én nem. Gyütt tank, kúsztam, feküdtem, felugrottam, bac, bele! Mindig kettü kézigranattal. Egy, kettő, bac! — Aztán szomorúan tette hozzá: — Aztán gyütt negyedik tank, és engem bac! És most vagyok nyomorik. — Én most vagy bornyu — hajtogatta a makacs román. — És várod ruszkikat. Te várod üket. Ük pedig gyünnek, és tégedet felkötik. Mit gondolsz, nekik semmi, hogy te kilüttél nekik tankokat? Vadgyisznó. — De hát ha volt háború — védekezett a ruszin kétségbeesetten. — Volt haboru, igen? — taposta el a volt főhadnagy dü366