Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

ifélj, én átveszem a te szajrédat is. Még a Zálidat is, ha akarod. — Mocskos strici! — Kuss! Szájon vágtam. Lefordult a fatönkről. A szuronya után kapott. Belerúgtam a csuklójába. Erősen megrúghattam, mert másnap reggel gyengélkedőre ment. Ügy látszik, nem jelentett fel, mert nem hívattak. De nem mondhatnám, hogy valami túlságosan büszke voltam a dologra, 'annál kevésbé, mert a rákövetkező napokon hol az együk, ho a másik ihadapród kötött belém. — Hallom, hogy döglesz a zsidó bőrökért? — Mikor írt utoljára a Záli? Héberül ír, vagy csak csomagot küld? Libazsírt meg liibatepertőt. Vigyázz, a .kóser koszttól lúdtalpat kapsz ... Ebből láttam, hogy Kozorczinak mégis eljárt a pofája. A fogamat csikorgattam, és elhatároztam, hogy kikészítem. De mikor beszámoltam Szélesnek, csak legyintett, és elhúzta a száját. — A többi embere is ilyen megbízható? — kérdezte csendesen, de a hangjában nem volt gúny, nem is mosolygott. Elpirultam, összesen nyolc emberrel sikerült szót értenem, három tisztes is volt közöttük. Kettő kivételével munkások voltak civilben, a parasztokkal nehezebben ment a dolog, túlságosan zsíros volt a csalétek, és akkor már javában működött a propagandagépezet. Szétosztják a zsidó földeket! (Amelyeket még negyvenháromban elvettek a zsidóktól ...) Törlik a zsidóknál fennálló adósságokat! ... Egy-két 'baka még le is hurrogott, mikor óvatosan megpendítettem előttük a dolgot, de szerencsére :nem köptek be: itt még jól is jöttek a Kozorczi-féle áskálódások — félti a Zálija rongyait mondták az emberek, és röhögtek. Néhány nap múlva azonban hívatott a Kozorczi hadnagya. Endreinek hívták, jó fiú volt, hagyott minket lógni, ha lehetett, mégsem szerettük túlságosan. Tartalékos volt, nem sokat törődött velüník, semmivel sem törődött. Valahányszor az ő parancsnoksága alá kerültünk, mindig baj lett. (A tisztek gyakran cserélgették egymást a beosztá328