Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

lóaljparancsnok tartott nagyon épületes és lendületes szónoklatot a „szövetségesek önfeláldozó vállalkozásáról a judeobolseviamus hazánkat fenyegető veszélyének elhárítása érdekében", de a beszédnek valahogy nem volt meg a kívánt sikere. A tisztek a szemüket meresztgették, és az otthon hagyott menyasszonyuk járhatott az eszükben, akiket az elegáns német tisztek odahaza most bizonyára buzgón igyekszenek megmenteni a jude-obolsevizraus veszélyétől, a bakák pedig nagyon is jól ismerték a svábokat ahhoz, hogy ne lelkesedjenek túlságosan. (Alig pár nappal azelőtt történt, hogy az egyi'k frontikórházat, amely német működési területen volt, a svábok egy váratlan szovjet előrenyomulás alkalmával fölöslegesnek tartották riasztani, és a lövöldözéstől megrémült sebesültek fejvesztetten menekültek, ingben, pizsamában, mezítláb p jeges havon, bele a támadás kellős közepébe. Nem, a szövetségeseket dicsőítő szónoklatnak nem volt meg a kellő sikere.) Részletes hírek csak akkor érkeztek a dolgokról, mikor az első bevonulók kezdtek szállingózni a zászlóaljhoz. A zászlóaljparancsnok szónoklatáig ugyanis gondosan távol tartották tőlük a bevonulókat, nehogy azoktól tudják meg, mi van otthon, pedig a századokat már erősen esedékes volt feltölteni: március elején alaposan szétverték, megtizedelték őket. Elképzelhető, hogy ilyen körülmények között lázasan vadászgattak a bevonulókra, de kevés eredménnyel. Nem mintha nem lettek volna elegen, hiszen a német megszállás óta csaknem az egész tartalékot kidobták a frontra, hanem azért, mert gondosan elszigetelték őket egymástól, s mert az emberek amúgy is meglehetősen szűkszavúak voltak: mielőtt útba indították őket, alapos oktatásban részesültek, mit és hogyan beszélhetnek az otthoni eseményekről. De azért mégis akadt közöttük egy-kettő, aki fütyült a kapott oktatásra, s így a csapatok hangulata az elkövetkező hetekben csöppet sem volt lelkesnek mondható. Ehhez még az is hozzájárult, hogy az otthonról jött emberek már az új vetésről beszéltek, amelyet nyáron előreláthatólag a svábok aratnak le, ők pedig még egyre a jeges havat taposták, és ha nagy 321