Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

haláloztál — vihogott, mint egy félkegyelmű. Aztán elkomolyodott, sunyin pislogott. — Hát most már megvan a drágalátos anyakönyvi lapod! Hanem valami túlságosan büszke nem lelhetsz rá, olyan bejegyzések vannak benne, hogy csak lehányni az egészet. Na, mindegy. Fő, hogy megvan. Persze. Dögölj meg! Másnap behívatott a százados. Szabályszerűen lejelentkeztem, vártam. Sokáig gondolkozott, az állát dörzsölgette. Egy örökkévalóságig tartott, amíg megszólalt: — Te vagy az a comblövéses? — Igenis. — Egészségügyi szabadságon voltál? — Igenis. A lövés csontot tört, rosszul forrt be. — De most már rendben vagy? — Az előtte heverő papírlapba nézett, nem várt feleletet, váratlanul nekem szegezte: — Az anyakönyvi lapodban ... na, mindegy. Volna kedved visszamenni a frontra? A második zászlóalj három nap múlva indul. Velük mégy. Másnap áthelyeztek a második zászlóaljhoz. Nagyon barátságosan fogadtak, 'körülbelül úgy, mint egy bélpoklost. Mikor lejelentkeztem, a főhadnagy körüljárt, úgy méregetett, mint fiatal vizsla a szarvasbogarat. — Szóval maga az a híres? Az anyakönyvi lapjában ... na, mindegy. Holnap kihallgatásra jön. Jelenti, hogy a bevonulásikor szabálytalanul jelentkezett. Maga nem karpaszományos tizedes, hanem címzetes karpaszományos tizedes. Megértette? És további parancsig nem hagyhatja el a laktanyát. Megértette? Az indulásig az éli o mányiirodáin marad. A holnapi kihallgatás után már ott jelentkezik az őrmester úrnál. Megértette? Megértettem. Azt is megértettem, mikor másnap az anyakönyvi lapokat kezelő őrmester elém lökött egy állománvparancsot meg egy anyakönyvi lapot. — Vezesse át ezt az állományparancsot! De hibátlanul, mert baj lesz! Csodálkozva néztem föl, egy vacak állományparancs átvezetésének igazán nem szoktak ilyen nagy feneket keríteni. Akkor láttam, hogy vigyorog. Felvettem a lapot, a saját 319