Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

nadékot. Közben a csákója ipereme alól a tábor felé lesett. De az elhagyatott terület üres volt, s innen már csak a barakkok és istállók felé nyíló kilátást elálló, rideg raktárépületek hátsó falát láthatta. Megfordult, (fölkapaszkodott a folyó 'magas, kikövezett töltésére. Néhány másodpercig bámészkodott, a sekély, posványos vizet nézte, egészen a töltés szélére lépett. Alatta, mintegy két-három méter mélyen, keskeny ösvény húzódott végig a félig kiszáradt folyómeder és a töltés alja között: ez volt a munkaszolgálatosok rejtekútja, amely csaknem másfél kilométer hosszúságban láthatatlan fedezéket nyújtott mindkét part felől, mert az ösvényre csak az láthatott le, aki fölkapaszkodott a szemközti töltésre. Még egyszer visszanézett a válla f elett, s a következő pillanatban már lecsúszott az ösvényre, rohanni 'kezdett. Lélekszakadva futott a folyőkanyarig, ott lelassított. A túlsó töltésen gyerekek játszottak, csodálkozva bámultak feléje. Nem törődött velük, a vasúti híd alatt fölkapaszkodott a töltésre, átsietett a hídon. Két perc múlva a városba ért. A lakás üres volt, s ez pontosan megfelelt a terveinek. Egyetlen kézitáskát vitt magával, némi fehérneművel, de az utolsó percben eszébe jutott valami: a fehérnemű ailá csúsztatta gondosan összehajtogatott egyenruháját is. Az iratai a zsebében lapultak, jó iratok voltak, megbízhatók. Jobbak, mint az eddigiek. Valódibbak, gondolta fanyar mosollyal, miközben rendbe tette maga után a szobát, és kilépett az ajtón. Mikor a vonat elindult, heves nyugtalanság fogta el, idegesen nyúlt a nyakkendőjéhez; imár régen nem volt rajta civil ruha. De aztán ismét a zsebében lapuló iratokra gondolt, ettől kissé megnyugodott. Ha a vonaton nem történik baj, akkor megússza. Váratlanul Széles jutott az eszébe, ezen izgalmában is újra mosolyognia kellett: Szélesnek a végén mégis igaza lett... y 316