Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

— Pofázott a kapuőrrel — mondta aztán vállat vonva. — Jó gyerünk tovább. Gatter Vilmos? Aznap történt, amikor visszajött Pestről. Éjjel tizenegykor zörgetett ibe hozzá, sötétben, minden papír nélkül, sárga csillaggal a ruháján. „Zászlós úr, megszöktem a téglagyárból — jelentette be egyszerűen. — Nem tudom, emlékszik-e még rám, egy évben érettségiztünk. De én szlovákba jártam. Tud nekem valami flepnit adni? Ha nem tud, az se baj. Kimegyek az állomás mellé, megvárok egy tehervonatot. Ha elfognak, verekedni fogok. Inkább a nyílt utcán vsrjenek agyon, de elhurcolni nem hagyom magam. Ad valamit?" Igen, adott. — Nem ismertem. — Jó. Gervai László, kórházi gépmester??? A fene egye meg, ez a karpaszományos bűne volt, ő akadt össze vele valahol egy kocsmában, bedűlt neki, és a nyakára hozta. Szerencsére Idejében gyanút fogott és lerázta. A Kardos-ügy Idején bizonyosodott meg róla, hogy beépített ember, akikoriban a pasas veszélyesen a nyomába ikeirü'lit. Ez komoly ügy volt, itt nem lehetett dekázni. Vajon mi van a karpaszományossal? — Futólag ismertem! De nem is tudtam, hogy zsidó. — Nem zsidó. Nem zsidóóó — bődült el a Császár, és az asztalt kezdte döngetni. — És ha a barátod, akkor jó lesz, ha vigyázol a nyaikadraaa. Meg a csillagjaidraaa! — Többet azonban nem mondott. Elébe lökte a nyilatkozatot, az ujjával a papírra bökött: — Itt írd alá! És küldd be azt a taknyost! Küldd be azt a seggfejű hülyét! A karpaszományost küldd be, a zistenit nekííí! ... — A tizedest? — Nem! A másikat. Amelyik származásigazoláson van itt! Sietve elmondott a gyereknek annyit, amennyit lehetett, aztán beküldte. Mikor kilépett a folyosóra, hogy a szobájába menjen, a lépcső felől lépteket hallott. Gyorsan behúzódott a szobába, nem akart találkozni senkivel sem. De valami arra késztette, hogy mégis kinézzen: keskeny rést hagyott az ajtón, mögéje állt, figyelt. Csak egy pillanatra látta megvillanni az ajtó előtt elsiető férfi arcélét, mégis nyom311