Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

egy héten belül Titóéknál vagyok. Látod, ezért jó, ha az embernek szerb lány a menyasszonya. Mašinka nővére Újvidéken lakik, a bátyja a határon túl. El van ez gereblyézve, testvér, remekül. Harmadszor? — Harmadszor, miért pont a karodat törted él? Arról nem is beszélve, hogy például a lábadat most egyedül adjusztálhatnád fel azzal a mocsokkal. Az újdonsült huszár tizedes elvigyorodott. Kedvtelve csapkodta a gipszkötést, aztán Tivadarra hunyorintott. — Na ugye, hogy nem értesz a dolgokhoz. Minek szól bele egy gyönge néptanító az orvosok dolgába? Először is: a lábam gyorsaságára még szükségem lehet, azzal nem lehet játszani. Másodszor: nem .kelil eltúlozni az ügyeket. Egy lábtöréses, kínosan bicegő katona mindig feltűnőbb látvány, mint egy szerény, de becsületes felkötött bal kar. Szegény fiú, eltörte a karját. Ledobta a ló. Rázuhant egy üszkös gerenda, mondják imajd a népek, ha meglátnak, azzal tovább piszkálnak az orrukban, vagy hetyegnek a babájukkal. Ezzel szemben képzeld el, ha a mázsás lábammal végigmászok az utcán. Mindenki utánam fordul, méteresre tátja a pofáját, alaposan szemügyre vesz, talán még cigarettát is nyom a markomba. Szegény fiú ... ilyen fiatalon ... milyen bánatos a tekintete, és, ni csak, fti csak: hiszen ez doktor Geréb a sátortáborból! Ez nem sebesült hős, ez egy büdös biboldó! ... Zsaru. Csingók. Gestapo. Laposra verés. Hasba rúgások. Tölts, komám, én már csak a fél kezemet tudom használni. Hány óra? — Még majdnem két és fél óránk van vonatindulásig. — Az jő. Most szép nyugodtan átvedlek egyenruhába. Hopp, de nagy marha vagyok: a csizmát azért nyugodtan felhúzhattam volna két kézzel. Nem baj, majd te segítsz. Hogy az istenbe kell egy ilyen sarkantyút feldrótozni? Volt már neked ilyened? Mit gondolsz, ez a jobb vagy a bal sarkantyú? Tölts komám. A tekintete időnként elborult, a keze megállt a levegőben. Ilyenkor mélyen felsóhajtott, valahova messzire pillantott, a szüleire gondolt vagy az öccsére, aki már szintén bujkált. 304