Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

jenek, mert a kifőzdét négykor zárják. Judit az előbbinél is különösebb pillantást vetett rá, de engedelmeskedett. Ebéd után szótlanul egy kis kávéházba vezette, ahol egy eldugott páholyba ültette. Mikor a pincér magukra hagyta őket, Judit megmozdult. — Mondjon el mindent — kérte halkan. — Tudom, hogy valami rettenetes történt, már ebéd előtt tudtam. Már akkor tudtam, mikor tegnap megérkeztünk. Már akkor sejtettem, mikor egyedül engem vitt el otthonról. De most már biztos vagyok benne. Maga szakított volna rá időt, hogy felhívja Miskolcot, maga nem vitt volna engem erőszakkal ebédelni, ha nem történt volna valami. Beszéljen. Tivadar elmondott mindent. Mikor befejezte, valami szörnyűre volt elkészülve, azt hitte, a lány elájul vagy sírógörcsöt kap, de Judit csak ült, mereven, mozdulatlanul, száraz szemmel, kiégett tekintettel, némán. Megfogta a kezét, hagyta. Simogatni kezdte a ^karját, hagyta. Percekig ült szótlanul, könnytelenül. Percek múltán szólalt csak meg, a hangja olyan volt, mintha a túlvilágról törne elő, az arcában, az ajkában nem maradt egy cseppnyi vér sem, roszszabb volt, mintha sikoltozni kezdett volna. — Tudtam — mondta, és csak az ajka mozgásából lehetett sejteni, mit mond. — Már tegnap este tudtam. Megéreztem. Velük kellett volna maradnom. Nem lett volna szabad nélkülük megszöknöm. Úristen, mit gondolhatnak most rólam — temette a tenyerébe az arcát, és soká úgy maradt. Mikor felemelte a fejét, olyan fáradt és meggyötört volt az arca, mintha megkínozták volna. De mikor megszólalt, a hangja már nyugodt volt és tiszta: — Visszamegyek — mondta csendesen. — iHa itt jelentkeznék, sohasem látnám többé őket. Magával megyek vissza, és maga majd bejuttat hozzájuk. Tivadar összerezzent, mintha végigvágtak volna rajta. — Ezt nem teheti meg — mondta rekedten. — Ezt nem szabad megtennie. — Meg 'kell tennem. Soha életemben nem lenne többé egyetlen nyugodt pillanatom. Nem lehet, hogy én éljek, ha ők elpusztulnak. Istenem, ők már tegnap ott kínlódtak kint 295