Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

— Hogy a húga a szüleivel akar utazni. Csak azt nem mondtam meg, hogy nem ide, hanem Miskolcra. A húga ragaszkodott a miskolci úthoz a legjobban ... — Igen . .. Erzsi imádta a húgomat. A lánya együtt nőtt fel Julikával... Minden nyáron meglátogatnak minket. Biztosan ez idén is eljöttek volna ... De azért mégsem hiszem ... — Mit? — Az egészet. Azt, hogy engem ilyen könnyen magamra hagytak, és .. . — elakadt a hangja, tehetetlenül vonta fel a vállát. — Ne legyen csacsi. Tudták, hogy maga biztonságban van, és . .. amúgy sem állíthattak be öten Miskolcra. — Négyen igen? — Négyen sem. Csak a nagymama marad ott a húgával. A szülei majd .. . — A szüleim majd — szakította félbe elutasító, tehetetlen kézmozdulattal, és megfogta a bőrönd fogantyúját. — Gyerünk ... A ház az első pillanattól nam tetszett Tivadarnak. Nem tjetszett a 'házmester szúrós pillantása, nem tetszett, hogy már a lépcsőházban megállította őket, hogy felkísérte őket az emeletre, de ezt sem előzékenységből tette: a bőröndöket esze ágában sem volt elvenni tőlük; nem tetszett, hogy az előszobába is utánuk jött, és nem tetszett a hangja, ahogy kiadta az utasítást: — Ha a kisasszony meg a zászlós úr éjszakára is itt maradnak, tessék lehozni az igazolványaikat, hogy bevezethessem az adataikat a lakók nyilvántartásába. A magas, hűvösen kiegyensúlyozott, még mindig szép asszony úgy fogadta őket, mint akik rokoni látogatásra érkeztek, és Tivadarnak nem volt szíve hozzá, hogy kiábrándítsa. Az asszonynak szemlátomást imponált az egyenruha, s ez arra késztette, hogy családi ezüstöt és meisseni porcelánt tegyen az unokahúga vőlegénye elé (ebben a lépcsőházban egyeztek meg, gyorsan és suttogva a házmester miatt, Tivadar javaslatára, a rokonok nyugalma érdekében), s maga töltötte be a teát a fiatal jegyespárnak, miközben só287