Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

lén, amitől az ujjai görcsösen ragadták meg az ablak keretét, mert attól, amit odabent látott, egy másodperc töredéke alatt jobban megértette és átérezte a deportálás iszonyatát, mint mindattól a borzalomtól, amit előző nap odakint látott a téglagyárban. A tűzhely gondosan kifényesített peremén elárvult kis rántottás serpenyő búslakodott, a szélének támasztva ezüst kávéskanál. És a kávéskanál szegélyén halvány rúzsnyomok látszottak, békés, köznapiasan derűs, lágy és édes vonalú rúzsnyomok, amelyeket egy fiatal lány puha és ruganyos ajka hagyott a kanálon. És ez a fiatal lány többé már nem ülhet le az anyja tűzhelye mellé rántottát kanalazni egy régi, megszokott, kicsiny serpenyőből, nem ismerheti többé a konyha fogalmát, nem ülhet többé meghitt, frissen súrolt konyhai zsámolyra, nem állhat fel mosolyogva és nyújtózkodva az üres kis serpenyő mellől, nem simíthat végig gondtalanul a szoknyáján, mint a többi tizenhét éves lány, akikinek nem virít sárgia csillag a keblük felett, nem rúzsozhatja ki többé gondos vagy álmodozó mozdulatokkal az ajkát, nem ismerheti többé a gondtalanság és az álmodozás ringató érzéseit. Mert ez a fiatal lány ebben a percben talán már ott görnyed a téglagyár rideg, agyagos talaja felett, és tíz körmével vájja a talajt, miközben a háta mögött korbács csattog, a feje fölött revolver dörren, miközben az apját rúgások érik, és az anyja arcát köpések mocskolják be. És ez a fiatal lány Judit húga . . . 280