Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

3 Jó volt, hogy a vonat sötétben indult, és jó volt, (hogy a vonatot sem világították. Jó volt, hogy a túlzsúfolt vagonban ülőhelyet kaptak, és Judit bebújhatott Tivadar köpenye mögé, mintha aludna. Szorosan egymához simulva ültek a fülke sarkában, és Tivadar a vastag katonaköpenyen át is érezte, mint remeg a lány teste, mintha iliáz gyötörné vagy zokogna. De a vonatokat nem ellenőrizték túlságosan, és miután a kalauz megvizsgálta a jegyeket, hajnalig már alig volt mozgás a (fülkében. Miskolcon az utasok nagy része kiszállt, és míg az új utasokat fölengedték a vonatra, néhány percre ők is magukra maradtak. Judit kibújt a köpeny mögül. Az arca fehér volt, a szeme lázas, az ajka cserepes. Tivadar felállt, leszedte a hálóból a lány ikézitáskáját. — Mindjárt egészen kivilágosodik — mondta halkan. — Rúzsozza be az ajkát, fesse ki egy kicsit magát. Rajta! És mosolyogjon. Engedelmeskedett. A keze remegett, amíg a rúzst az ajkához (közelítette, és a fogai hallhatóan koccantak egymáshoz, mikor megszólalt. — De azért nem kell még kibújnom? — kérdezte hideglelősen, és a bársonyos, mély hang most rekedt volt és színtelen. — Bent maradhatok a köpenye mögött? — Hát persze. Hajnalban mindenki alszik a vonaton. Ha valaki be találna nézni, és feltűnően érdeklődne az utasok iránt, majd megérintem ,a karját. Akkor mutassa meg egy pillanatra álmosan az arcát, aztán rögtön bújjon vissza. Ez lesz a legtermészetesebb. 281