Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz
Első rész
— Legalább szóltál volna előzőleg — mondtam, csak hogy mondjak valamit, mert tudtam, hogy egészben véve igaza volt; Füstmacskássy utólag elárulta, hogy a tanfelügyelőnek külön utasításai voltak ebben az ügyben. — Szóltam volna — bólintott —, de hiszen tudod: erre már régen számítottunk, és különbem is, elfelejtetted, miben állapodtunk meg a tiszti iskolán? Rövid az emlékezőtehetséged ... Erre már nem mondhattam semmit; nagyon is jól emlékeztem arra a bizonyos megállapodásunkra ahhoz, hogy belássam, őt semmi esetre sem hibáztathatom. Reménytelenül romantikus alkat volt, s ráadásul mindenek fölébe helyezte az egyéni szabadságot, ettől gyalkran támadtak lehetetlen ötletei, sokszor rájuk is fizetett. Mikor átképzésen voltunk ( ez volt az a bizonyos tiszti iskolai ügy), egyszer például azzal lepte meg az iskolaparancsnokunkat, hogy felhívta a kantinból távbeszélőn, és egy általa teremtett főhadnagyi rokon nevében kimaradási engedélyt kért aznap estére. Akkor már hetek óta a salétromtól nyirkos la'ktanyafalak között éltünk (Kimenő? Az első kimenő majd három hét múlva, vegyék tudomásul. Mégmiafenét nem!), s így Tivadar ötlete pokolian kapóra jött. Bár a végén mégsem lett belőle semmi. 'Egy szerdai napon történt, már reggel, a gyakorlótéren kezdődött. Illetve, bogy egészen pontos legyek, már a reggel,ikiosztásnál. A szakaszvezetőnk — csodálatos szakaszvezetőnk volt, egyenesen Jutásról vezényelték hozzánk a lelkünk üdvéért meg a katonás magatartásunk kialakításáért — nem volt megelégedve a levonulásunkkal. (Nem ás lehetett: mikor buzgóságunkban egymást tiporva, lélekszakadva rohantunk lefelé a lépcsőn, Ráber Géza a kanyarban nekiütközött egy zászlósnak.) — Karpaszományosü! Nem tud vigyázni?! — Alázá ... — Miért nem tiszteleg?! — Aláza ... — Hogy. áll?! — Zászlós úr, alá ... 25