Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

— Ne feleseljen! Micsoda viselkedés ez?! Mit várjon az ember a parasztoktól, ha a karpaszományosok így viselkednek? Mi?! Mit várjon az ember a csürhétől? Mi?! Visszakozz az egész! Föl a körzetükbe! Majd én megtanítom magukat! így hát elkéstünk a reggelikiosztásról, mire a szakaszvezető még vagy háromszor szétzavart minket: — Szülj!... Ssrza! Szülj!... Sssza! ... Sssa'koó! ... Ezekkel a vezényszavakkal már mindjárt az elején bajunk volt. Első nap beöltöztettek. — őrmester úr, kérem, ez a gatya rongyos... — Na és?! Majd összevarrja! Talán selyembugyogót szeretne, mi? Legközelebb majd azzal próbálja visszaadni, hogy bolha piszkította le! Fene a pofáját! — Aztán szalmazsákokat tömtünk. — Tégla alakúra, nem hallja? Az anyja csámpás civil úristenit! — Agyakat súroltunk, fejcédulákat szögeztünk a kenyérpolcunkra meg hasonlókat csináltunk. Másnap összetereltek és levittek bennünket az udvarra. Ott láttuk először a századosunkat. Nagyon finom embernek látszott: udvariasan bemutatkozott, (néhány szót ejtett a fegyelemről, a bajtársiasságról, aztán egyszerre, minden átmenet nélkül ránk üvöltött: — Szaasz! Gyúzz! Néhányan összerezzentek, a hátsó sorokban állók a nyakukat nyújtogatták, de a százados akkor már :mást harsogott: — Esemmi! Esemmi! Szaoz! — Most a rendes hangján mondta: — Még egyszer. — Majd: — Szaasz gyúzz! — Äliljanalk már viigyázzba, az istenüket, nem hallják? — súgták hátulról bőszen a tisztesek, de már késő volt: — Esemmi! Esemmi! Puhh! — Nem hallják, hogy pihenj van, a fene a pofájukba — súgták a tisztesek. — Nem megy! Nem megy! — csóválta meg a százados a fejét, aztán fölemelte a karját: — Szaasz! Sszulj! Ssza! Még egyszer. Szaasz! Sszulj! Alltunk megdermedve, mint a megriadt birkák, de a tisztesek ököllel, térddel lökdösni kezdtek: — Oszolj van! Oszolj van! — Szaasz! Saozó! Szaoz! Még egyszer. Szaasz! Saozó! 26