Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz
Második rész
Az állomás előtt lázas sietséggel ugrottak ki a kocsiból, s a sofőr jóformán még rá sem ért felocsúdni a kezébe nyomott, tekintélyes címletű bankjegy szerezte meglepetéséből, mikor ők már eltűntek az utasok ide-oda hullámzó forgatagában. Mikor jó tíz perc múlva kijöttek a kijárat felőli oldalon, a lány még mindig hallgatott. Csak akkor szólalt meg, mikor befordultak a liget egyik csöndes zuga felé, és megindultak az elhagyatott úton. — Hova visz? — kérdezte halkan, és Tivadarnak újra feltűnt, milyen lágy és bársonyosan mély a hangja. — Természetesen haza — mondta szelíden. — Hol lakik? Nem válaszolt. Hallhatóan, mélyen felsóhajtott. — Négy napja nem voltam az utcán — jegyezte meg aztán csendesen. Megállt, körülnézett. — Milyen szép már a liget. Tavasz van. A hangjában cseppnyi bánatos szemrehányás rezgett, szorosabban magához ölelte a táskáját. Megrázta a fejét, mint aiki efl akar hessegetni valamit, vagy hitetlenkedve áll szembe a makacsul létező dolgokkal, hosszú, selymes haja meglibbent a tavaszi fényözönben, és könnyű, alig érzékelhető parfümillatot árasztott. Valóban csodálatosan szép tavaszi délután volt, a gyermekjátszótér felől harsány, fiatal hangok úsztak feléjük a langyos levegőben, a ibokrok kacéran ibantogatták friss rügyeiket, é:s a nap olyan békebeli, lágy fénnyel ragyogta be a fák zöldülő lombját, hogy Tivadarnak le kellett hajtania a fejét, mert nem akarta meglátni a ligetet átszelő szükségóvóhely fekete árkait, amelyek néhány méterrel odébb hoszszú, sötét sebként húzódtak végig a fák között. — Jöjjön — érintette meg gyöngéden a lány vállát. De a lány megtántorodott, szorosan magához kellett 'ölelnie, amíg visszanyerte az egyensúlyát. Érezte, mint remeg a teste a karjai között. CíSak el ne ájuljon, futott át az agyán, és a retikül alatt megbújó sárga csillagra gondolt. De az egész csak egy pillanatig tartott, az ismeretlen, lágy parfümillat már elhúzódott az arca elől: — Bocsásson meg ... Ügy látszik, most tör ki rajtam ... 246