Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

rabkórházban fekszik. Két golyót kapott, egyet a kezébe, egyet a lábába. De a város, amelyet az új rend eleinte megbénított, az első napok után ideges vállrándítással éledezni kezdett. Az elnyelt és letiport rétegek fölé új rétegek helyezkedtek, a kávéházak és a mulatók újra megteltek, és a kitüntetésektől villogó német egyenruhák fölényes díszletei között csak keveseknek tűnt fel, hogy az új közönség hangja mennyire hisztérikus és tébolyodott. És mire a sárga csillagok megjelentek az utcákon, a városnak az a része, amelyet még nem nyeltek el a börtönök, fogházak, internáló táborok vagy a szobák didergős négy fala, már tökéletesen beletanult .az új rendbe. Ezekben a napokban találkozott Tivadar először Judittal. Judit karcsú volt és fiatal, és mikor Tivadar megpillantotta járásának igézően könnyed harmóniáját, vallahol mélyen a tudata alatt tompán sajogni kezdtek a Hajnal tépte sebek, önkéntelenül követni kezdte, de a lány pontosan abban a pillanatban megtorpant, ijedten utánakapott valaminek, ami tovagurult a járda szélén. Már majdnem felemelte, de ekkor egy tömzsi papucsos láb avatkozott bele a dologba, és gonosz mozdulattal odébb rúgta a gömbölyű valamit. Egy hadilisztből készült, mégis kívánatos, kerek, barna zsemle volt. A lány bocsánatkérő hangon mentegetőzni kezdett, de a papucsos láb dobbantott, és a hozzá tartozó, komisz aszszonyi hang rikácsolva hadarta: — Nem tud vigyázni? Megy, mint a szélvész, és kiveri az ember kezéből a kosarat! Azt hiszi, olyan könnyű ma friss zsemlét szerezni? — Igazán nem akartam — suttogta a lány tanácstalanul. A hangja csodálatosan meleg és bársonyosan mély voilt, de az asszony még jobban nekibőszült: — Nem akarta? A pocsolyába rúgja a zsemlémet és... — Kérem — vágott közbe a lány könyörögve —, van nálam kenyérjegy, engedje meg, hogy ... — Fütyülök a kenyérjegyére — sipította az asszony, majd hirtelen elhallgatott, felvillanó szemmel figyelte a lány mozdulatát, amint keresgélni kezdett a kebléhez szorított 244