Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

körlete felől az emberek hosszú sorokban hordták a széna és a szalma hatalmas kötegeit a tábor belterületét körül­vevő külső barakkok felé, amelyeket már órákkal előbb kiürítettek a németek számára. A munkatábor zászlóaljtörzsének és pótkeretének körze­tében halotti, dermedt csend uralkodott, a parancsnoksági épület kihalt folyosóin beteges sápadtan pislogtak a bá­gyadt fényű villanykörték, és a csukott ajtók mögött rettegve kushadt az elgyávult idő. A tisztek és a hadapródok a Császár szobájában ültek, és hallgattak. Csak a Császár nem hallgatott, a Császár fel­alá száguldozott a szobában, és üvöltözött, mint egy őrült, a szeme vérben forgott, a halántékán kidagadtak az erek, a hangja olyan rekedten zihált, hogy már bömbölni sem bírt, és ahányszor elszáguldott az íróasztala mellett, olya­nokat vágott az asztalra, hogy már egészen dagadt és kék volt az ökle. Az alezredes lehorgasztott fejjel ült a Csá­szár karosszékében, és valahányszor a Császár ökle lecsa­pott az asztalra, az alezredes összerezzent és szaporán pislogott. Olyan volt most, mint egy letargikus, öreg mosó­nő, akinek por ment a szemébe, de nem meri megdörzsölni a lúgos kezével. A tisztek merev arccal ültek a szoba sarká­ban, a hadapródoknak piros volt a fülük az izgalomtól, és a kis karpaszományos tizedes, aki ott lapult a hadapróuok háta mögött egy lócán, visszafojtott lélegzettel figyelte a Császár tombolását. — ... aki már akkor katona voltam, mikor ő még szopott, a zistenit nekííí! — üvöltötte a Császár, és a szolgálaton kívüli karja úgy lógott le az oldala mellett, mintha máris megütötte volna a szél. — Nekem meri egy ilyen nyálas hadnagy azt mondani, hogy ne avatkozzam a dolgábaaa, a zistenit nekííí... A saját laktanyámban mer velem kap­cáskodni egy ilyen mitugrááász piszóóók, a zistenit nekííí... Kihallgatásra megyeeek... Egyenesen Tiberiszhez me­gyeeek, ás olyat rúgok a valagábaa, nem a tábornoknak, a zistenit nekííí... annak a nyálas pojácánaaak ... Tivadar óvatosan a kis tizedes mellé telepedett, és meg­bökte a könyökével: 240

Next

/
Thumbnails
Contents