Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

— Baj van, Terkával baj van! — Olyan gondterhelt volt az egészséges, máskor mindig sugárzó képe, hogy Tivadar önkéntelenül elmosolyodott: — Nyögd ki már, mi van. Csak nem szerettél bele? — Ne marháskodj — mordult fel az öreg, és megragadta a csuklóját. — Tegnapelőtt meglátogatta a halott vőlegényének egy hajdani barátja ... Minek is engedtem be hozzá — emelte égnek a szemét, és gyorsan lehajtotta Tivadar féldecijét is. — A frontról jött. — És alaposan felzaklatta szegény lányt — bólintott Tivadar. — Várj. Ha csak annyi lenne az egész. Tudod, hogy azt az alagutat nem a ruszkik bombázták le? — hajolt előre, hogy a homlokuk szinte összeért. — A svábok trafáltak bele, hogy elvágják a ruszkik útvonalát — suttogta bőszen —, és ezért kellett annak a fiúnak meghalnia. És az a mafla elmondta az egészet Terkának .. . — De hiszen ... — Várj. Tudom, hogy most már mindegy. Meghalt, hát meghalt. De Terka tombolni kezdett. Orvost hívtam hozzá. Nem használt. — Be kellene hoznunk ide, és ... — Várj. Nem a kezeléséről van szó. Azzal ott is elboldogulunk. — Hát akkor ... — Mondtam már, hogy várj. Van nálunk egy tanító. Könyvekért szokott hozzám járni. Alamuszi kis senki alak. De tavaly belépett a nyilasokhoz, és most már körzetvezető, vagy mi az anyja kínja. Tegnap megint beállított — ó, hogy mért nem rúgtam ki a piszkot, hogy a nyakát törte volna —, és Terka is ott volt, és az a piszok a Meiin Kampfot akarta. Még mielőtt kirúghattam volna, Terka nekiment. — El tudom képzelni. — Nem tudod elképzelni. Egyetlen lélegzetvétellel nevezte el aljas stricinek és rohadt sváb görénynek, fasiszta disznónak és náci gyilkosnak. Iszonyú volt... És az a disznó följelentette. 229