Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

penderített odébb. iEzt tette velem — ifejezte be dühös nevetéssel, aztán szapora léptekkel megindult. — Gyerünk! — harsant fel a régi eréllyel, hogy Tivadar szíve megdobbant belé. — Ma is nálad alszom. Apádnak úgyis azt mondtam, csak holnap megyek haza. Gyerünk! Otthon majd mindent megbeszélünk. A kapuban megállt, visszafordult. Körülnézett, mintha keresne valamit, de Tivadar látta, hogy a csillagokat vizsgálja. Aztán váratlanul kinyújtotta a karját, mutatóujja nyílegyenesen bökött a levegőbe: — Arra van Sátoraljaújhely — mondta bizonytalan hangon, de a szeme akkorát villámlott, hogy Tivadarnak földbe gyökerezett a lába. Arra ocsúdott fel, hogy a lépcsőházban szapora léptek kopognak. Utánuk eredt, de a feltartott állú, dühös kis öregasszonyt már csak a szobában érte utol. 223