Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

— Ezt nem felejtjük el magának, zászlós úr — suttogta hálásan, és Tivadar meglepetten pillantott rá a sötétben. Nem hitte volna, hogy ennek a mogorva embernek ilyen lágy tud lenni a hangja. — Elintézett ügy — mondta zavartan. — És most mondja meg gyorsan, mit tegyek? — Piri Sátoraljaújhelyen van internálva. Elvtársak között van, egyebet nem sikerült megtudnom. Már nem volt időm. Ha tud — .fogta kérőre a hangját —, küldjön be neki pénzt... — A zsebébe nyúlt, restelkedve gyűrött borítékot húzott elő. — Nyolcvan pengő van benne, többet nem tudtam hamarjában összeszedni. Küldje be neki... Átvette a borítékot, kivette belőle a pénzt, aztán harminc pengőt visszadugott a borítékba, Bakó kezébe nyomta. — Ezt tegye el, testvér. Még ezen a héten megpróbálok kétszáz pengőt beküldeni neki, aztán majd meglátjuk a többit. És most siessen, mert elmegy a vonatja. — És hogy az ember nem .mozdult, megfogta a vállát, gyengéd határozottsággal útnak lódította. — Gyerünk! És üdvözlöm a többieket. Kórét! — A ikövezeten valahonnan bakancsok csattantak, sarkon fordult. De még hallotta, hogy a isötétség rekedten utánaszól: — Ha egyszer vége lesz — a többit elnyomta a közeledő bakancsok 'csattogása, mégis felfigyelt a szavak ismerős csengésére, és eszébe jutott, hogy ,ma .már harmadszor hallja ezt a mondatot, amelyet ő indított útra ma este. Mikor hazaért, legnagyobb meglepetésére édesanyját találta a szobájában. — Anyám! — ölelte meg örömmel a fürge mozgású, erélyes kis asszonyt. — Mikor jöttél be a városba? — De anyja nem válaszolt, és Tivadar meglepetten érezte, hogy egyre szorosabban, egyre szenvedélyesebben, remegve öleli magához. — Ml történt? — szabadította ki magát megdobbanó szívvel. — Valami baj van? Apa? — Jól van — rázta meg a fejét, aztán gyors, erélyes mozdulattal megigazította még alig őszülő haját. A következő pillanatban már újra a régi, megszokott, fürkésző biztonsággal jártatta végig tekintetét fia arcán. — Miattad jöttem. 219