Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

Örömmel megragadta a kezét, de Bakó kiszabadította magát. — Nincs sok időm, zászlós úr, fél óra múlva az állomáson kell lennem. Sikerült egy hét szabadságot kapnom, de Szambornál szétbombázták a síneket a szerelvényünk előtt, mire hazavergődtem, mindössze négy napom maradt. Abból három arra telt el, bogy felkutassam Kóré menyaszszonyát. Tudja, ki az: Piiiről van szó. — Megtalálta Pirit? — torpant meg. — Meg. Illetve tudom, hogy hol van. De csak ma reggel tudtam meg, azóta pedig a zászlós urat keresem. — Tudja, hogy Piri már akkor őrizetben volt, mikor én át akartam adni neki a maguk üzenetét? — kérdezte, és gyorsan elmondott mindent, amit tudott. Mikor a végére ért, Bakó izgatottan füttyentett. — Most már sok mindent értek — kiáltotta fojtottan. Akkor imár az állomáshoz vezető ikörúton jártak, Bakó állandóan éberen fürkészte a sötétséget, hogy .ha őrjárat közelednék, nyomban leszakadhasson. — Mit ért? — Mindent. Hogy a zászlós urat miért helyezték át a muszokhoz. Hogy bennünket odakint miért faggattak annyit a nyilas szaki miatt. Őt már nem faggathatták, mert akkor már nem élt. — Tudom, az volt a szerencsém. — Pokoli szerencséje volt — hagyta rá Bakó komolyan. — Még így sem értem, hogyan úszhatta meg ilyen simán. Nagyon elátkozott bennünket? — Nem, testvér — mondta cseppnyi szünet után, mert a dolognak ez a része eddig még eszébe sem jutott, aztán halkan hozzátette: — Sajnálom azt a szegény kislányt... Bátran és okosan viselkedett. — Zászlós úr — állt meg Bakó hirtelen —, ezért kerestem magát. De akkor mié g nem tudhattam — folytatta habozva —, hogy maga is ennyire bele van keveredve a dolgunkba: Most már nem tudom, megkérhetem-e valamire? ... <*s — Kérjen csak nyugodtan. Nem sajnálom, ami történt. Ezt mondja meg Kórénak is. 218