Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

— Nem ismételjük meg — válaszolt már valahonnan a sötétből, és -csak a hangja irányából lehetett sejteni, hogy a fiú visszafordult. — Nem ismételjük meg — hallotta még egyszer. — A menyasszonyod nagyon szép lány — mondta a hang csendesen, egyszerűen —, és ml itt már hónapok óta a fegyencek nagyon problematikus, egyszersmind nagyon problémamentes életét éljük. A szép lányok nem illenek bele az életünkbe. De azért még egyszer nagyon köszönöm ... Hajnal ott várta a sötétben, egy útszéli vadkörtefa mellett. Borzongott. — Alaposan becsíptem — karolt beléje bűntudatosan, mikor melléje ért. — Hova megyünk? — Haza, szívem, már nagyon késő van — mormogta, és megpróbált a karórájára pillantani. — Hova haza? Hozzánk vagy magához? — kérdezte óvatosan. — özvegy Tücsökné ilyenkor már otthon van és még ébren van — szorította magához a lány karját, és vigasztalóan tette hozzá: — Holnap majd újra kettesben leszünk ... De azért a mai délután is kedves volt. — Aztán, hogy Hajnal nem válaszolt, megkérdezte: — Magának nem tetszett? — De igen — mondta szárazon, aztán összeszorította az ajkát, és az elmaradt ölelésre gondolt. — Nagyon kedves délután volt — mondta kis idő múlva —, és a barátja nagyon kedves fiú. Kár, hogy zsidó ... Mikor megálltak Hajnalék kapuja előtt, Tivadarnak feltűnt, hogy a sarkon egy alak ácsorog. Mikor a szeme hozzászokott az utca sötétjéhez, észrevette, hogy az illető katonaruhát visel. iA katona néhányszor feléjük pillantott, de nem jött közelebb, nem is tisztelgett. Hajnal aznap este kedvetlenül és gyorsan búcsúzott, és •mikor becsukta maga m'ögött a kaput, Tivadar megindult a katona felé. Mikor melléje ért, az halkan megszólalt: -- Nem ismer meg, zászlós úr? Magára várok. Az ember arcához hajolt, és meglepetten ismerte fel Bakót, akivel utoljára a hadikórházban (találkozott, mielőtt hazajött. 217 /