Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

A szalonnasütés gyerekes ötlet volt, őszintén szólva. Csakhogy Tivadar reménytelenül romantikus alak, amint már említettem, s ezenkívül egyéb célja is volt a dologgal. Azokban a napokban örököltük ugyanis Terkát. Ráber Gézától örököltük, akit kidobtak a frontra, és aki Terka testőre volt. (Ráber Géza annak lidején velünk együtt repült a hadapródiskolá'ból, de ő egészen más okokból, egyszerű butaságból, szegény. Volt egy dörzsölt főhadnagyunk, aki elméleti kiképzésen szabadelvű politikai vitákat folytatott velünk. „Iintelligens emberek vagyunk — mondta —, mindenki szabadon elmondhatja a véleményét. Különösen ti, akik úgynevezett demokráciában éltetek." Persze senki sem dőlt be neki, csak szegény Géza: jó gyerek volt, de kicsit nehezen forgott az agya. Ma is emlékszem még, menynyit röhögtünk rajta aznap is, amikor a főhadnagynak sikerült végre megszólaltatnia. „Hát azért abban a demokráciában volt valami", mindössze ennyit mondott, azt is dadogta, de ez is elég volt ahhoz, hogy repüljön.) Gézával úgy állt a helyzet, hogy halálosan szerelmes volt Terkába, aki viszont halálosan szerelmes volt a halott vőlegényébe. Ilyen egyszerű volt az egész. Teirka vőlegény© is főhadnagy vdlt, tartalékos, civilben vegyészmérnök és sibajnok, a front felé menet halt meg minden hősiesség nélkül: a vonatját maga alá temette egy felrobbantott alagút. A szerelvénynek mindössze egyetlen kocsija semmisült meg maradéktalanul: az, amelyikben a főhadnagy ült. Terka kék szemű volt, fekete hajú, a szava halk, a mozdulatai lágyak, az egész megjelenése annyira finom, hogy a férfiak lehajtott fejjel nyitottak utat előtte, amerre járt, s a szemük fájdalmas sóvárgással követte tökéletes alakjának tovatűnő, könnyű (táncát. Mikor megismerkedtünk vele, kis társaságban ült, ahol minden szó azért hangzott el, hogy őt mulattassa. Ö pedig mozdulatlanul ült a tompa fényű kávéházi falilámpa alatt, negyedóránként gépies pontossággal nyúlt a pohara után, ha szóltak hozzá, nem válaszolt, ha el akarták venni a poharát, a szemét ellepte a könny, s félig csukott ajkai közül suttogó, lélegzet-el211