Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

Mikor felértek a dombtetőre, megálltak. Alattuk szélesen, de már összezsugorodott arányokban terült el a sátortábor, mögötte a város aranylott a kora délutáni napsütésben. — Gyere, átmegyünk a domb mási'k oldalára — kockáztatta meg, mikor látta, hogy a fiú a sátortáborra szögezi a tekintetét, de Szelényi nem mozdult. — Hagyd csak — szólt aztán, és a hangja nyugodt volt, szinte álmodozó. — Engem nem zavar, én a várost látom innen. Különben is, innen fentről olyan békés és ártatlan a tábor is, hogy éppen azon merengtem, ha majd vége lesz mindennek, ide egy nagy gyermekjátszóteret ikeűil építeni, csúszdákkal és körhintákkal, fürdőmedencével, lócákkal, hajóhintákkal és sok-sok, rengeteg homokkal.. . — És mi ketten majd beállunk telepőrnek. — Vén veteránok leszünk mi addigira. Már hetek óta nincs légiriadó ... — Annál több van nyugaton. Kurszk körül megint rettenetesen elpáholták a fritzeket. — Mindegy, minket úgyis kinyírnak az utolsó felvonásban — szólt Szelényi fásult beletörődéssel, és Tivadart váratlanul tehetetlen düh fogta el. — Hagyd a fenébe! — kiáltott fel vadul. — Ülj le, és hagyd a fenébe. Itt ma szalonnasütés lesz, és béke és nyugodt szemlélődés. Feküdj le, megyek nyársat vágni. — Igaz — szólt föl Szelényi, már elnyúlva a barnulni kezdő, őszi füvön —, az imént valami társaságról beszéltél. Meghívtál még két ezredest és egy-két tábornokot is? És hol a szalonna? — A társaság egy fél órán belül itt lesz — pillantott a karórájára —, és hozza a szalonnát, kenyeret, vöröshagymát ... De ha a lányt lecsapod a kezemről, kihívlak párbajra. — Mi a szösz? — könyökölt föl Szelényi. — Egy lány jön ide? — De Tivadar nem válaszolt, és Szelényi ösztönszerűleg a tábor szalmatörekemlékeit kezdte szedegetni a ruhájáról. 210