Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

mérték magukat egészen a parancsnoksági épületig. A műszók már tekerték a mérőszalagot, készültek olajra lépni, mikor a parancsnoksági épületből kirobogott Sárosi hadapród. Rá is emlékszel? — Hogyne — lepődött meg Tivadar. — Nem is tudtam, hogy ő is itt van. Fölöttem járt vagy két évvel. — Már nincs itt. Elvezényelték. Jampinak osztálytársa volt. Egyetemre is együtt jártak. Csakhogy Jampi már majdnem kész mérnök volt, mikor kiszúrták az egyetemről, Sárosi pedig talán még ma is a harmadik szemesztert irkálja. — Mindig is nagy marha volt. — Az lehet, de ahhoz volt esze, hogy az emeleti ablakból nézze, hogyan méri be magát Jampi a körzetbe, aztán lerohant a lépcsőn, odaüvöltötte a kapuőrséget, és ott helyben lefogatta Jampit a két sárga karszalagossal együtt. Azok megúszták egypár pofonnal, Jampit viszont négy órára kikötötték. A következő héten pedig bevágták egy menetszázadba. — Értem. Ezért nem kerestél. —- Ezért. És most ,már igazán menj. — Tétován kezet nyújtott, de aztán keserűen elnevette magát, és erősen, őszintén megszorította Tivadar kezét. — Kezdünk vadállatokká válini — mormogta bocsánatkérően. — Ó nem, vadállatokká mi válunk — vetette ellen Tivadar, és tanácstalanul tette hozzá: — Szeretnék rajtatok segíteni. — Mindnyájunkon úgysem segíthetsz — mondta Szelényi közömbösen —, és ha segíteni akarsz, akkor se úgy tedd, ahogy ma tetted az őrvezetővel. Ezzel csak árhatsz magadnak is, nekünk is. — Már ezt is tudjátok? — Mondtam már, hogy gyors hírszolgálatunk van. Hanem ... azért valamit megtehetsz. Keresd ki az állományirodán Farkas Dénes anyakönyvi lapját. Ha jól tudom, ő meg a te osztálytársad volt. — Nyolc évig. De eddig még nem találkoztam vele. — Most éppen vezénylésen van valahol, de a mi századunk állományába tartozik. Keresd ki az anyakönyvi lap205