Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

és az álmodó váll közé buktatta a fejét, és akadozó hangon, halkan a lány fülébe súgta: — Hajnal, nem lenne jobb, ha mi most összeházasodnánk? De a lány csak sokára válaszolt, és amit mondott, meglepte Tivadart. — Mikor megismerkedtünk, gyakran gondoltam rá, hogy egyszer a felesége leszek — mondta még mindig lehunyt szemmel, és szavai úgy gördültek végig Tivadar arcán, mint az álmok csillogó, színes golyói, megfoghatatlanul és elérhetetlenül, kínzó sóvárgást és meddő vágyakat oteozva —, de mióta maga visszatért, nagyon megváltozott. És talán én is megváltoztam. Nem, ne vigye el a fejét — szabadította ki karját a feje alól, amikor megérezte, hogy Tivadar megmozdul mellette, és szorosabban magához ölelte a fiút —, mert ,ez a változás sokkal, sokkal közelebb sodort magához ... Maga nem is tudja, mennyire közel... Szeretnék magával lenni a nap minden percében, szeretnék titokban belopózni a szobájába, és magához simulni, amikor olvas, levelet ír, vagy kinéz az ablakon, szeretnék a karjai között elaludni, és reggelenként a párnáján felébredni, de ... nem tudom elképzelini, hogy zászlósné legyek ... — De hiszen én ... — Tudom, tudom — szakította félbe ideges nevetéssel —, tudom, hogy maga egyszer leszerel, és akkor ... akkor majd újra beszélünk erről, jó? — fejezte be váratlanul. — Nem értem — mormogta, és megpróbálta kiszabadítani a fejét az ölelésből. — Drágám, ne akarjon mindent megérteni... Ennek a háborúnak nemsokára vége lesz, bátyám éppen tegnap mesélte, hogy az új német csodafegyverek ... — Nem hiszek a csodákban, és nem hiszek a csodafegyverekben sem — vetette közbe. — Az új német csodafegyverek legendája azért vált szükségessé, hogy feledtesse a sztálingrádi végzetes kudarcot, és a mostani kurszki vereségeket. — Tivadar, én már régen meg akartam kérdezni magától szemtől szemben, nyíltan és egyenesen — ült fel a lány hirtelenül —, maga már nem hisz a mi győzelmünkben? 188