Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

— Nagyon sok katona járt a mi kocsmánkba. .. Nem tudhatom, melyik /üzent nekem . .. A távbeszélő újra csönget. — Hallgatom ... Kicsoda? ... Micsoda? ... — A százados hangja felcsattan, szinte tombol: — Hagyjanak nekem békét ilyen marhaságokkal ... Nem tartozik rám ... A beszélgetés további részét azonban Tivadar már nem hallja. .Nagy, elszánt lélegzetet vesz, és dobogó szívvel, de közömbös arccal fordul a lány felé: — Nem is csodálom, fiam, hogy nem tudja kitalálni. Ahonnan én jövök, ott annyi a katona, mint a gomba. Mint a bogáncs az üt szélén. A hóhér sem győzné megszámlálni... — A lkét szót pici megnyomta, a láiny szeme megvillan. — Ne beszélgessenek! — fedi el a százados a tenyerével a beszélőt, kérdőn a fegyőrre pillant. A fegyőr alig észrevehetően, megnyugtatóan int. A százados még egy utolsót komiszkodik a telefonba, lecsapja a kagylót. Taktikát változtat. — Na, fiam, szedje össze magát. — Most egészen olyan, akár egy jóságos dögkeselyű. — Hát olyan sok babája van, hogy nem is sejti, ki lehet az a hű lovagja, aki még a fronton is csak magára gondol? Mondja meg bátran, nincs abban semmi. A lány tanácstalanul néz maga elé, ő is taktikát változtat. — Igazán megmondanám, százados úr, kérem — mondja kétségbeesett őszinteséggel —, de hiszen tetszik tudni, hogy van az az ilyen magamfajta, szegény csaposlányokkal. Egyik katona jön, a másik megy. Soknak még a nevére sem emlékszem. Honnan tudjam, melyiknek jutottam az eszébe? A százados elkomorodik. Papírlap villan a kezében, a lány arcába köpi az imént hallott nevet: — Pataky Jenő! Ismeri ezt a nevet? Tivadar a háta mögé rejti a kezét, mert a körmei úgy a tenyerébe vájódnak, hogy attól fél, észreveszik. De a lány töprengő arca bamba 'kis mosolyra derül, felkapja a fejét. — Ismerem — mondja, és Tivadar szeretne leborulni eléje, mert az előbbi öntudatos, okos kis arc helyett most 178