Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

— Nem ismerem a zászlós urat. De talán most megmondja, miért keresett — nézett egyenesen, félelem nélkül Tivadar szemébe. Simára fésült szőke hajával, gyűrött, sötétkék ruhájában még így, meggyötörten, fekete karikás szemével is határozottan vonzó jelenség volt, szeméből értelem és fáradt nyugalom sugárzott. Tivadar kérdőn a századosra pillantott, de az megelőzte: — A zászlós úr egy üzenetet akart átadni magának. A zászlós úr a frontról jött. Ha már a zászlós Urat nem akarja megismerni, azt biztosan tudja, kitől hozhatott magának üzenetet — döfte a tekintetét a lány szemébe. — Fogalmam sincs róla — mondta a lány egykedvűen. — Ne játsszon velem! — csattant föl a százados, s a szeme alig észrevehetően az egyik fegyőr felé rebbent. A fegyőr előrelépett. Marka rákulcsolódott a lány jobb karjára. — Beszélj! — ordított a százados. Hallgatás. Cigaretta. Egy áldott, csípős, kék füstű cigaretta kellene most. Vajon rágyújthat-e még valaha is? Vajon tiszti fogdába ikerül-e? Vajon van-e a tiszti fogdában mosdó? Vagy neki is a vályúnál kell majd mosdania a többiekkel együtt? Vajoin őt is megverik-e majd? Neki is kicsavarják a karját? így szótlanul, némán, gyűlölködve, érzéktelen és hideg gyűlölettel, amíg a könny ki nem csordul a szeméből, mint most a lánynak? Nem valószínű, hogy a férfiaknak is a karjukat csavargassák, ez gyerekes lenne. A férfiaknak ... — Beszélj! ... Hallgatás. ... Ma délután fürdeni akart menni Hajnallal. A régi alagúthoz, ahol halik fenyvesek borulnak a csillogó folyó föllé, nagy, békés szikilák kékesszürke háta áll ki a vízből, a parti homokban játékos lábnyomok vezetnek a lassú hullámokig, és a sziklákon két álmodozó, csukott szemmel mosolygó alak hever boldogan, édes semmittevésben: Hajnal és ő ... Lágyan csobog a víz, néha, nagy ritkán egy-egy vonat elmosódott, felhőfehér füstje lebben, békésen és nyugodtan, mint a könnyű cigarettafüst... Egy cigaretta ... Egy cigaretta kellene most... 176