Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

— iNo, majd meglátjuk. Egyelőre rendkívül különösnek tartom, hogy a mi hadseregünkben a tiszt urak a bakák üzeneteinek a közvetítésével foglalkoznak. Nem gondolja, zászlós úr? — Odakint ez más elbírálás alá esik, százados úr. — Ne oktasson engem arra, milyen magatartást kell tanúsítania egy tisztnek a legénységgel szemben! Akár odakint, akár nem odakint! OEn már akkor jártam odakint, amikor a zászlós űr még a fenekén csúszkált. Bolsevista métely! — csattant fel minden átmenet nélkül, majd öklével az asztalra csapott: — Vezessék elő az őrizetest! A szomszéd szoba ajtaja szinte abban a pillanatban felpattant, a küszöbön előrecsuklő fejjel botlott be a lány. Mögötte két fegyőr dobbant be a szobába, megálltak az ajtó két oldalán, s mielőtt az ajtó becsukódott volna mögöttük, Tivadar egy pillanatra beláthatott közöttük a másik szobába. Odabent nyurga hadnagy ült egy írógép fölé hajolva, az írógép mellett kis asztalon apró hangszóró állt. A lány még egy akaratlan, heves lépést tett a lendülettől. Ügy lökték be, nehogy azt higgye, magától is beléphetett volna, s hogy tudatossá váljék benne: itt csak azt teheti, amire kényszerítik, amire ököllel adnak jóváhagyást. Sápadtan állt meg a két fegyőr előtt, gyors pillantást vetett Tivadarra, aztán közömbösen lehajtotta a fejét. — örízetes — reccsent rá a százados —, itt a zászlós űr! iMég most is azt állítja, hogy nem ismeri? — Sohasem láttam — szólalt meg a lány fakó hangon. — Ne tagadjon! Láthatja, hogy mindent tudunk. — Sohasem láttam. Nem ismerem. — Nézze meg jobban. Hiszen még rá sem nézett! — Fölösleges nézegetnem — viszonozta a lány nyugodtan —, ha ismerném, ráismertem volna. Sohasem láttam. — Pedig a zászlós úr már kétszer kereste magát a kocsmáiban. Ismernie kell őt — figyelmeztette a százados fojtott hangon, és Tivadar nem tudta, mit kellene most tennie. Tiltakozzék? Várjon? Szóljon közbe, vagy hagyja a dolgokat menni a maguk útján? A lány oldotta meg a helyzetet. 175