Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz
Első rész
rejtették el a hunyorgó pinceablakokat, a házak falán frissen mázolt fehér nyilak és piros feliratok hirdették a vaskos, alig méter magas téglaMak rendeltetését: ÓVÓHELY. De akadtak nagyobb bérházak, amelyeknek kapualját vagy pincesorát teljesen átépítették, és ezek fölött pléhtábla adta tudtul: NYILVÁNOS ÖVÓHELY 50 SZEMÉLY SZÁMÁRA, Alatta kisebb betűkkel ez állt: Az óvóhely ajtaját a légitámadás kezdetét jelző légiriadó felhangzása után bezárjuk! Meggyorsította lépteit. A szomszéd utcában két, bombatalálattól sérült házat pillantott meg. Patinás, méltóságteljes házak voltak, régi ismerősei. De a házak rá sem néztek, nem ismerték meg egyenruhában, vagy talán a sérüléseiket szégyellték előtte. Sötét gőggel, zárkózottén bámultak bele a semmibe, mint akik baljós megadással készek elviselni, amit rájuk mért az ostoba sors, de többé nem barátkoznak senkivel. Vele sem. Nyugtalanság fogta el, és .nem törődve sajgó combjával, futólépésben rohant hazáig. Az első napok egészen másképp teltek el, mint ahogyan tervezte. Az otthon valószínűtlenül változatlan légköre elernyesztette, az anyai simogatások, meghatott apai hümmögések, özvegy Tücsökné ünnepi ebédei, a fürdőszoba, a civil ruha és az otthoni ágy fényűzései annyira ölükbe dédelgették, hogy néha szinte csalónak érezte magát, s ezt megmondta Hajnalnak is, aki hosszú, szertartásosan gyöngéd negyedórákat töltött azzal, hogy Tivadar sebesülését cirógatta óvatos, puha mozdulatokkal a nadrág szövetén keresztül. De a szürke civil nadrág nem látszott alkalmasnak erre a szertartásra, s Hajnal ezt harmadnap meg is mondta: — Jobban szeretném, ha egyenruhát hordana, szerelmem! — Miért? — .lepődött meg. Szorosan összefonódva ültek az esti homályba borult ligetben, és Tivadar úgy érezte, ennél elégedettebben tábornoki stráffal a nadrágján sem üldögélhetne. Sőt! Hajnal azonban durcásan vonta el a vállát Tivadar karjából. — Szeretném, ha nekem is lenne egy hős katonám! Egy imádni való, sebesült hősöm! 150