Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz
Első rész
— Az a golyó a hasamba is mehetett volna, szívem — figyelmeztette tárgyilagosan —, és akkor nem sebesült hős volnék, hanem kilyukasztott .belű nyomorék. A 'legjobb esetben. Ezenkívül a sebesülésemben nem volt egy szemernyi hősiesség seim — .magyarázta, Hajinai selymes hajfürtjeivel játszadozva —, éppen egy kóbor kutyát próbáltam magamhoz csalogatni, bár az igazat megvallva meglehetősen korcs kuvasz volt. Biztosan tele volt bolhával — tette hozzá elgondolkozva. — Nos, és akkor durrantottak belém valahonnan az erdőből. Éppúgy sörétezhettek volna meg nyúlvadászaton is. — De magát nem kocavadászok sörétezték meg, hanem az ellenség tette harcképtelenné — vitatkozott Hajnal. — Ami az ellenséget illeti, azt hiszem, valami kóbor partizán lehetett, harcképtelenné azonban már sokkal előbb tettek, szívem. —- Nem értem — egyenesedett ki Hajnal tágra nyitott szemmel —, maga már előbb is megsebesült? — Nem én; a harcképességem. Az sebssült meg — mosolyodott el fanyarul, aztán mikor látta, hogy a lány nem érti, megmagyarázta: — Az én hareképességemet a legnagyobb kaliberű ágyúval lőtték foszlányokra, kedves. És nemcsak az enyémet, nagyon sokunkét. Majdnem az egész hadseregét. Meg fognak verni minket, kicsim, rettenetesen meg fognak verni. Hajnal megdöbbenve ragadta meg a kezét. — Tivadar, szerelmem, komolyan beszél? — Olyan komolyan, hogy ez már szinte történelem. Amikor most hazajöttem, induláskor véletlenül kihallgattam két baka beszélgetését az állomáson. Az egyik szabadságra jött, a másik ott maradt. Tudja, mivel búcsúztatta a szabadságost a másik? „Vissza ne gyere ide, komám, a fene a szabadságos bőrödbe ..." Ezt mondta neki, nem azt, hogy siessen vissza, nehogy kimaradjon a végső, nagy győzelemből. Meg azt, hogy: „Te nagy úristen, ha engem egyszer szabadságra engednének, bottal üthetnék a nyomomat.. — De hiszen ez rettenetes — borzongott mag Hajnal —, és ... és maga tűrte, hogy így beszéljenek? Maga nem szólt 151