Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

került kituszkolniuk a frontra (mondanom sem kell, hogy mi többiek úgy védtük otthoni fedezékeinket, akár a farkasok), Kerekes Marci pedig belépett a nyilasok közé. De tőle nem is vártunk egyebet: amíg mi annak idején a Műhelyben a szerény háttérből ismerkedtünk a marxizmussal, addig ő fölényesen belépett a szociáldemokrata pártba, Párizs eleste után pedig sürgősen beállt Szálasiékhoz. Egészben véve tehát azért egyelőre még a víz fölött tartottuk magunkat, egészen addig, amíg Tivadar el nem indította a lavinát. Vagy talán nem is ő indította el, lehet, hogy a dolgok már maguktól megértek, csak nem vettük észre; túlságosan el voltunk foglalva önmagunkkal. Mindenesetre Tivadar iskolai botrányával kezdődött, de ennek a részletei is csak később tisztázódtak, amikor már a fronton volt, és hihetőleg unalmában papírra vetette a visszaemlékezéseit. (Tiltakozott ellene, hogy bárki is naplóinak vagy önéletrajznak minősítse a gondosan megszámozott, sűrűn teleírt lapokat, amelyeket maga nevezett visszaemlékezéseknek, s amelyek egyes fejezeteit Rákóczi korabeli, de kihangsúlyozottan labanc eredetű mottókkal vezette be. Ezeket azonban utólag kihúzatta a kéziratból. „Szigorúan személytelen visszaemlékezések ezek, függetlenek tőlem térben és időben" — írta a visszaemlékezések bevezetőjében, s ezt annyira komolyan vette, hogy az események soráin imiindvégig következetesen harmadik személybein szerepeltette önmagát.) Hajnal is így került bele a történetbe, mintegy belesodródott, hiszen futólag már régebbről ismertük, de akkoriban még inem lelkesedtünk érte túlságosan, már csak a bátyja miatt sem: a bátyja tényleges tiszt volt, ludovikás, a lehető legnyavalyásabb fajtából. Akkor még nem tudhattuk, hogy Tivadarnak a tanfelügyelővel rendezett jelenete gyökeresen felforgatja egész életünket, de arra a bizonyos vasárnap délutánra pontosan emlékszem: még délelőtt elhatároztam, hogy kicipelem a Lajos-forráshoz, beszélni akartam a fejével, de már késő volt, neki aznap merőben más tervei voltak, s mikor rájöttem, hogy ezen már nem lehet segíteni, bevallom, meglehetősen 13