Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

Bakó nem felelt, Kóré azonban úgy mozdult meg, hogy belereccsent a pad. — Ha nem tálálja — mondta elboruló arccal, és Tivadar látta, hogy ökölbe szorult keze fején kidagadnak az erek —, akikor írjon nekünk egy lapot. De nevet ne írjon. Csak annyit írjon, hogy Bogáncs menyasszonya súlyos beteg. — Bogáncs — maga? — kérdezte csöndesen, de most Kóré nem válaszolt. Felálltak. Kezet ifogott velük, aztán megveregette Kóré vállát. — Rá se ránts, csak dőlj előre — idézte vigasztalásul. — Bokából — bólintott rá Kóré, de a hangjából most hiányzott a hetyke bizakodás. Elkísérte őket a kapuig, aztán meg sokáig nézett utánuk, amint ott bandukoltak szorosan egymás mellett az úton, két kis kopott baka, akik valami nagyot akartak, pedig olyan szürkék és kicsinyek voltak. A kórháztól alig negyedórányira árnyas kis tó csillogott, s mikor már kijárhatott, szeretett ide elsétálgatni, mert a tó körül nefelejcstől kékíő apró dombok és borzas bokrok emlékeztették az otthoni téglagyár barna kis tavára. De itt a tó mögött zizegő nádas húzódott meg, és Tivadar szerette csendes délutánokon idehozni az otthonról érkezett leveleket, mert itt gondolatban nyomban válaszolhatott is rájuk. Zsongító nyugalom áradt a levelekből, kisvárosi gondok ringató nyugalma, aggódó üzenetei. Szerette ezeket a leveleket, és a lelkében külön rekeszékben tartotta valamenynyit. De Hajnal legutolsó levele kihullott a megszokott rekeszből, perdülve hullt a semmibe, mint szárnyaszegett, sebzett vándormadár, és Tivadar ezen a délutánon nem tudott örülni tónak, nádasnak, nefelejcsnek. A városban — írta Hajnal — az utóbbi időben egymást érik a légitámadások. (Tivadar örült, hogy Hajnal ezt csak a levél vége felé említette meg, és a hadapród, aki a levelet cenzúrázta, az első három oldal álmodozó, szerelmes sorai után bizonyára abbahagyta az olvasást, és átengedte a levelet.) Komoly veszély eddig még egyszer sem volt, úgy látszik, inkább csak pszichológiai zavarkeltésről van szó — ezt bátyám, a hadnagy mondta —, de a legutolsó alkalom138