Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

Hogy otthon most a vén hársfák alatt valahol békés villamos robog, s csöndes szobákban Chopint játszanak halk billentyűkön szőke asszonyok. Miután letette a tollat, elégedetten szemlélte meg művét; úgy érezte, ezzel eleget tett, hogy kiérdemelje Hajnal, sőt Hajnal bátyjának elismerését is. A kórházban átmenetileg megfeledkezett Hajnalról, és megfeledkezett Kóréról is. A háború távoli világ lett, elsüly­lyedt, akár egy messzi sziget, míg az otthon fogalma telje­sen valótlanná vált számára, idegen emberek idegen közös­sége lett. Az ő közössége elszakadt, eltávolodott partjaitól, már nem tartozott sehova sem, kallódva úszott a céltalan me­nekülés magányos vizén: önmaga öncélú, álmokkal bíbelődő közösségévé sápadt. Közösségének határait a kórház sivár kis kertjének rácsai alkották; ott üldögélt egy félreeső, rej­tet kerti lócán, két borzas bokor között, az égen úszó bá­rányfelhőket bámulta, vagy a kezébe akadó, lehullott galy­lyakkal betűket rajzolt szétvetett két lába közé a porba. Most is ott ült, előregörnyedt felsőtesttel, és elmerülten, nagy gonddal rótta maga elé: ELEGEM VAN BELÖLETEK, KÜLÖNBÉKÉT KÖTÖK Alig írta le, megcsóválta a fejét, az egészet eltörülte a ci­pője talpával, mást írt.helyette. Mikor elkészült, elégedetten bólintott: Ez az! TESZEK AZ EGÉSZRE Elégedettsége azonban nem tartott sokáig, percekig re­dőkbe vont homlokkal, kritikus szemmel nézegette alkotá sát, aztán kisebb betűkkel alábigyesztette: Minden külön értesítés helyett. 133

Next

/
Thumbnails
Contents