Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

Rosszkedvű lett. Gondolatban kerítést vont a pad köré, a kerítés közepébe tulipánfaragású kiskaput ácsolt, és a kapura táblát szegezett: Tilos a b el é p é s A kaviccsal felszórt mellékösvény felől szapora léptek közeledtek, boka csattant, hang ágaskodott: — Zászlós úr ... Felrezzent. — Lépjen be — dünnyögte szórakozottan. — Zászlós úr, alázatosan ... — Vagy úgy — pillantott fel és elpirult. Egészségügyi őrvezető állt előtte, soványan ás bambán, mint'egy ostoba kérdőjel. — Zászlós úr, alázatosan ... már mindenütt kerestük. Egy honvéd keresi a zászlós urat. Üzenetet hozott. — Küldje ide. A kérdőjel sarkon fordult és elsietett. Néhány perc múlva újra megcsikordult a kavics, és Tivadar meglepetten, csodálkozó mosollyal ismerte fel a közelgő katonában Kórét. Másodmagával jött. Ismerte a másikat is, alacsony, bozontos szemöldökű ember volt, harapós beszédű, csípős szavú. Civilben kőműves volt, Bakónak hívták. Örömmel szorította meg a kezüket. — Hát magukat mi szél sodorta erre, vén tartalékosok? — Sebesülteket hoztunk — legyintett Kóré, és hunyorítva magyarázta: — Az új őrmester nem ismeri még a múltamat, és nagyon szereti a vodkát. Mindössze egy literünkbe került, hogy beosztott a sebesültkísérők közé, így hát elhoztam őt is — intett Bakó felé. — Földije, zászlós úr, ez is felvidéki. — Szép maguktól, hogy meglátogattak, üljenek le — csinált helyet maga mellett. Kóré vigyázzba vágta magát. — Nem illenék, zászlós úr — mondta kenetteljes vigyorral. — A szolgálati szabályzat... — A szolgálati szabályzat ganéj. Üljenek le. Sok sebesültet hoztak? — Valami huszonkettőt — mondta Kóré, miközben elhe^ 134