Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

lúdját a francia feje föl

;ött, a másikkal a takaró szegélyét. — Hát ne marháskodj, ne marháskodj! — tört ki .belőle eltorzult hangon, magyarul. A francia az idegen szavakra újra felnyitotta a szemét, valamit motyogott, de nem lehetett tudni, mentegetőzést-e, visszautasítást-e. A főhadnagy és Tivadar egyszerre értek oda az ágyhoz, közrefogták a tüzért, és elhúzták a francia mellől. A szoba közepén azonban a tüzér hirtelen ímegtorpant, kiszabadította magát a .kezük közül, és az ablakhoz ugrott, ahonnan le lehetett látni az odalent lézengő, menetparancsukat váró, gyógyult katonákra. — Magyarok! Magyardk! — vacogta, homlokát az ablak üvegéhez szorítva. Tivadar utána sántikált. — Magyarok, magyarok ... — hajtogatta a tüzér, és a fogai hallhatóan koccantak egymáshoz. A főhadnagy tanácstalanul állt meg a hátuk mögött, a zászlós rángatózó vállait nézte, aztán a füléhez hajolt, és zavartan, értetlenül belesúgta: — De hiszen francia! — Magyarok, magyarok ... — tördelte a zászlós már alig hallhatóan. — De hiszen francia — ismételte meg a főhadnagy egyre növekvő izgalommal. Végre Tivadarnak sikerült a tüzért elvonszolnia az ablaktól és lefektetnie a saját ágyára. A tüzér arccal borult az ágyra, fejét belefúrta a párnába, és a válla még sokáig rángatózott, míg végre sóhajtva elaludt. A francia tágra nyitott szemmel, sértődött arckifejezéssel nézte őket. Ezen az estén mind a négyen nagy adag altatót (kaptak. Hernádi Tivadar levele Hajnalnak Drágám, itt is tavasz van már, üdét és gondtalan: a bokrokon harmatos, hús smaragdok, 131