Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

nok voltak, mint bármely más nemzet katonái, ha szétugrasztják őket a gránátok. De csak addig, amíg fel nem fogták, hogy visszavonuló magyarok közé kerültek. Az első másodpercek kavarodása után meglepően gyorsan tisztázták a helyzetet, előkerültek a tisztek, vezényszavak pattogtak, az altisztek megismételték a parancsokat, és alig telt bele egy perc, a kurta katonacsizmák már ütemesen dobbantak az úton, sorok alakultak, vállak egyenesedtek — Sohulter an Schulter —, és Tivadar nem csodálkozott volna, ha nyomban rágyújtanak egy hetyke menetnótára. — Mégiscsak nagy dolog a német fegyelem! A német szellem! — áradozott a csecse szakaszvezető, de ebben a pillanatban másodszor is íélrependerítették az útból. Egy rohamsisakos német főhadnagy tört utat .az emberek között, és az alakulat parancsnokát kereste. A bakák megzavarodva bökdöstek hátra, nem nagyon tudták ugyan, mit akarhat tőlük a rohamsisakos, de mindenesetre jobbnak látták az ügyet a hátuk mögött botorkálókra hárítani. A német végre felfedezte Tivadarék főhadnagyát, és egyenesen hozzá robogott. A főhadnagy előzékenyen tisztelgett, és éppen barátságosan meg akarta tudakolni, miben lehet a német szolgálatára, de az megelőzte. Éles fejhangon pattogott valamit, amit a főhadnagy nem értett. Tanácstalanul nézegetett szét maga körül a sötétben, de a néimet megragadta a karját, és a következő szavakat a főhadnagy már tolmács nélkül is megértette: — Schweinerei, Sauwirtschaft, Lumpen! — rikácsolta a német, és egészen közel hajolt a főhadnagy arcához. — Was sind Sie, Juden? — köpte az arcába, és a főhadnagy orra alá dugta világító számlapos karóráját: — Zwei Minuten gib ich Ihnen, dass Sie mir den Weg freimachen! Verstanden? A főhadnagy arca lángba borult. Tivadar a sötétben is látta, ahogy az ajkába harap, és vércsepp buggyan ki a foga helyén. — Főhadnagy úr, hadd ütök egyet a pofájába — ugrott oda, és a pisztolya után kapott. A főhadnagy azonban félre113